Provokatív a cím, vagy nem is annyira? A szuverenitás kérdésével ugyanis már szerzett magas népszerűséget magyar párt, sőt kormányra is jutott a segítségével. Azzal együtt a kérdés ma már igenis valós, de nem azért, amiért az előbb említett párt a közbeszédbe emelte. Realitását az adja, hogy hazánk évről-évre, sőt hónapról-hónapra kerül egyre jobban egy közeli nagyhatalom befolyása alá. Lehet erre legyinteni, lehet relativizálni, mismásolni, agyonhallgatni, de attól ez még így marad. És nagyon nem jól van így. Röhejes a helyzet: éppen az a politikai erő tett bennünket egy másik állam felségterületévé, amelyik korábban (és ma is) a függetlenség őrének képében tetszelgett. Most a párt vezére az említett nagyhatalom kezében van (ennek okait nem tudjuk, csak sejtjük), és a párt egyéb vezetői az idegenek fizetési listáján szerepelnek.
A szuverenitás mégis fontos dolog. Nem csökkenti ha nagy, nemzetközi szervezetekben vagyunk aktív tagok, nem csökkenti, ha egyetértünk más országokkal, nem csökkenti, ha elfogadunk bizonyos nemzetközi normákat, nem csökkenti, ha betartunk bizonyos közös szabályokat és nem csökkenti, ha működni hagyunk külföldi egyetemeket, intézményeket. Ellenben erősen redukálja, ha egy adott államnak rendeljük alá érdekeinket, ha kiszolgáltatjuk bizonyos gazdasági szektorainkat, ha engedjük, hogy ez a másik ország irányítsa belső folyamatainkat, és ha vezetőnket kezében tudja tartani az említett idegen hatalom.
Pedig mi magyarok igazán megharcoltunk azért, hogy szuverének legyünk: feldúlt bennünket a tatár, aztán 150 évig a török, majd közel 400 évig Ausztria, utána egy ideig Németország, végül 45 évig az Orosz Birodalom. Közben volt vagy 4 szabadságharcunk, több forradalmunk és számtalan felkelésünk. De végül a sok viszontagság után mely során "megbűnhődtük a múltat és jövendőt" elértük a parlamentarizmus és képviseleti demokrácia biztonságos "kikötőjét". Aztán el is rontottuk a sok-sok küzdelem eredményét.
Visszatérve tehát az eredeti alapkérdéshez: "Te azt hitted, hogy Magyarország ma egy szuverén állam?" sajnos nem tudunk egyértelmű és megnyugtató választ adni. A legfőbb vezetők nyugat felé mutogatnak (szuverenitásunkat féltve), az ellenzékiek meg a keletről jövő (egyébként nagyon is reális) veszélyre hívják fel a figyelmet. És miközben egy egész sereg dologról semmit nem tudunk - például Paksról, a nagy keleti "testvérrel" kötött egyéb megállapodásokról és az itt működő furcsa honlapokról, hacker csoportokról - foghatjuk a fejünket tanácstalanul, hogy igazából most kik is diktálnak valójában ebben az országban?! Például kik adják az utasításokat választott vezetőinknek? Milyen szerverekre játsszák át adatainkat? Honnan érkeznek a "tanácsok" milliónyi kérdésben? És bizonyos kor felett ez már olyan "déja vu" érzés, mert mintha lett volna már olyan, hogy a nagy keleti testvér fővárosából érkeztek volna parancsok. Diktáltak akkoriban is.
Mert eddigi történelmünkben valakiknek mindig kellett nekünk diktálnia. Megszoktuk. Talán már igényeljük is. Ha ma az egyik politikai oldal azzal jön, hogy egy nagy amerikai párt és egy magyar származású amerikai milliárdos befolyásolja az itt zajló folyamatokat, egy korábbi elnök-dinasztia vagyonát is felhasználva, akkor hajlamosak vagyunk elhinni ezt, miközben azt is egyre egyértelműbben vesszük tudomásul, hogy közben valószínűleg egy másik, sokkal közelebbi nagyhatalom tartja markában vezetőinket. Ez a nagyobb "gáz" és ami azt illeti ez a sokkal rémisztőbb eshetőség is. Szuverenitás? ... Hol van az már.
***
