Különvélemény

Tényleg zseniális rendező Nolan?

2017. augusztus 02. - Túlélő ...

A Dunkirk kapcsán melyet kemény szavakkal mertünk kritizálni és azt az arcátlanságot is elkövettük, hogy jelentősen túlértékelt filmnek tartottuk (mely kifejezést azóta egyébként minden erővel száműzni akarják egyes "filmes szaktekintélyek") - felmerült az éppen most (július 30-án) 47 éves Christopher Nolan zsenialitásának kérdése is.

nolan.jpg

Talán szintén különvéleménynek tekinthető - és az előzmények után valószínűleg nem is meglepő tőlünk - de a legkevésbé sem gondoljuk kivételes, pláne zseniális rendezőnek a Londonban született brit úriembert. Persze ez a kijelentés önmagában csak egy vélemény az ezer közül, de indoklással kiegészítve esetleg figyelembe vehető. Azzal kiegészítve, hogy természetesen nem tekintjük "megtévesztettnek" és "rossz ízlésűnek" azokat sem, akik rajonganak Nolan munkásságáért

Nolan olyan fajta rendezést követ, ami mostohán bánik az emberi érzésekkel. Nem tudni, hogy ez mennyire tudatos nála (talán pszichés eredetű és természetéből fakad), de jól érzékelhető kakaterei kidolgozatlanságában, traumatikus jeleneteiben és filmjeinek csúcspontjaiban, amikor nem a természetes viselkedést érezzük megjelenni, hanem egy szenvtelenül "kidolgozott" szinte mérnökien "száraz" kimerevített képet látunk. Tetten érhető mindez az Eredetben, a Csillagok között -ben és a Dunkirk -ben is. Nolan munkásságának ezt a három alkotását emelném ki leginkább, mert afféle "állatorvosi lónál" ezekben vehető leginkább észre mindaz, ami Nolannál különleges

Az Eredetet egyértelműen Leonardo DiCaprio játéka tette naggyá. Bár az alapötlet valóban "eredeti" - az álom az álomban koncepció mentén - maga a rendezés nem teszi átélhetővé a sztorit a túl sok hatásvadászat miatt. Ugyanez a gond a Csillagok közöttel is - azon túl, hogy az egyik leginkább lehangoló film, amit valaha láttam - nincsenek kibontva a karakterek, elsőbbséget élvez a látvány, túl sok benne a direkt hatásfokozás és rengeteg az effektek nyújtotta hangulatkeltés. Ez az, ami mindig kísértésbe viszi Nolant: túl gyakran "csábul el" a könnyebb út felé, amelyen a feszültségkeltés megúszható művi panelekkel, hatásos háttér zenékkel és egyéb segédeszközökkel. Végül ott a Dunkirk, mely a történelmi hitelesség problémáin túl szinte gyűjteménye a nolani mesterkéltségeknek, hatásvadászatnak és mérnöki szenvtelenségnek. Ugyan miért izguljunk a főhősök nélküli történet szereplőiért, ha nem is ismerjük őket mert nem lettek bemutatva, karakterizálva?

Nolant nagy divat manapság mennybe meneszteni, tévedhetetlennek beállítani és az évszázad rendezőjének nevezni, de ugyanúgy túlértékelik, mint filmjeit. Persze mint mindenkinél nála is vannak pozitívumok - és hogy ne vádoljanak egyoldalúsággal bennünket, ezekről is szót ejtve emeljük ki, hogy Nolan mindig nagyon igényes képekkel dolgozik, valóban mesteri látványvilágot varázsolva nézői elé. Méltányolandó, hogy tartózkodik a napjainkban mindent elárasztó CGI (Computer-Generated Imagery) alkalmazásoktól és látványtrükköktől. Az is pozitívum, hogy filmjei mindig világos történetvezetésűek, logikailag jól felépítettek. Érdekes "vonalvezetésűnek" tartom például "A tökéletes trükk" című 2006 -os filmjét, melyben végig képes lekötni a nézőt, pusztán a rendezésből adódó sajátos hangulatkeltéssel. 

Ám akkor is zavaró Nolan rendezéseiben a furcsa személytelenség és művi jelleg, mely nagyon sokszor a reális és természetes viselkedéstől mérföldekre álló helyzeteket és megnyilvánulásokat teremt. És mielőtt erre valaki rávágná: éppen ettől művészi, tegyük hozzá mi is: éppen ettől hiányos és szegényes az egész, ami minden Nolan film után valamilyen megmagyarázhatatlan űrt (hiányérzetet) hagy maga után a nézőben. A napjainkban alkotó élvonal - David Fincher, Oliver Stone, Tarantino, Zemeckis, Cameron, Ridley Scott, David Lynch, Spelberg , Luc Besson, Peter Weir, Edward Zwick (és még sokan) - másodvonalában Nolannak is ott a helye, de az évszázad rendezője címmel felruházni nagyon elhamarkodott döntés volna.

Összességében Christopher Nolan korunk elismert rendezője, aki képes volt magát az érdeklődés középpontjába pozicionálnia. Ugyanakkor az a felhajtás és túlzásba vitt felmagasztalás, ami manapság minden szinten övezi képességeit és munkáit, messzemenően nagyobb jelentőséggel és tehetséggel ruházzák fel, mint amilyen helyet valójában elfoglal a többi rendező között. Bár a latin mondás szerint "De gustibus non est disputandum" (azaz ízlésről nem lehet és szabad vitázni) Nolan értékelése (és általában a filmrendezők értékelése) hordozhat magában objektivitást is. Ezen az alapon próbáltuk értékelni mi is Nolant. 

Christopher Nolan eddigi filmjei:

  • A csapda - Following (1998)
  • Memento (2000)
  • Álmatlanság - Insomnia (2002)
  • Batman: Kezdődik - Begins (2005)
  • A tökéletes trükk - The Prestige (2006)
  • A sötét lovag - The Dark Knight (2008)
  • Eredet - Inception (2010)
  • Side by Side (2012)
  • A sötét lovag - Felemelkedés (2012)
  • Az acélember - forgatókönyvíró (2013)
  • Csillagok között - Interstellar (2014)
  • Dunkirk (2017)

***

[Zárásként annyit szeretnénk kérni, hogy azok, akik sértve érezték magukat korábbi posztunk miatt - mert kemény szavakkal merészeltük illetni kedvenceiket - ne itt akarjanak szájkaratéval bosszút állni rajtunk, mert legnagyobb sajnálatunkra úgy kivágjuk kommentjeiket, mint a huzat. Köszi és bocsi.]

A bejegyzés trackback címe:

https://kulonvelemenyunk.blog.hu/api/trackback/id/tr2412710178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Recensens 2017.08.02. 14:01:10

Számomra David Fincher, Ridley Scott és Luc Besson a három legjobb rendező. Nolan nincs az első 10 -ben, bár legjobbja, az Eredet, nálam 8 pontos film.

Control_ 2017.08.02. 14:33:24

@Inceptio: Luc Besson? Mondjuk legutóbbi filmjét, a Valeriant speciál nagyon benézte. Baromi gyenge lett.

Más:

A "túlértékelt" kifejezés újra felbukkant ebben a posztban is. Agyérgörcsöt kapnak majd egyesek. :-))))

Történelemtanár_ 2017.08.02. 16:45:45

Nolan azért a jobbak közé tartozik. Nem egy Capra vagy John Ford és a maiak közük is vagy 15-en megelőzik, de szerintem tett már le annyit az asztalra eddigi 11 rendezésével, hogy komolyan vehető legyen.

Túlélő ... 2017.08.02. 16:47:00

@Simao Sabrosa: ezzel így, ebben a megfogalmazásban egyet tudok érteni.

Fortress 2017.08.02. 22:00:42

A zseniális talán erős kifejezés, de kiemelkedő.

ssscsaba 2017.08.03. 10:10:40

különvéleménynek elfogadható amit leírsz, de az érvek sajnos nem igazán győztek meg. nekem továbbra is egyik kedvencem, sőt a dunkirk is tetszett.
na mind1

Túlélő ... 2017.08.03. 13:18:40

@ssscsaba: Hol itt a probléma? Nolan jó rendező. Szeresse, akinek tetszik. A Dunkirk is ízlés dolga. Ha neked hiteles és szórakoztató azzal sincs baj.

RobertJ 2017.08.04. 08:47:12

Nem lattam az osszes filmjet, de amit lattam az nem igazan tetszett. Kicsit olyan mintha mindig probalna a nezo elott jarni ket lepessel, hogy mindig legyen varatlan ami tortenni fog, csak emiatt altalaban a szituaciok ill. jelenetek es a megjelenitesi eszkozok nincsenek osszhangban.

delorean 2017.08.04. 18:24:51

@Inceptio: fincher mindenképpen. viszont ha az eredet 8 ponty, nagyon érdekelne egy 9 meg egy 10 pontyos is.

delorean 2017.08.04. 18:34:50

lynch, a "mai élvonal" tagjaként 11 éve nem csinált mozifilmet

delorean 2017.08.04. 19:14:40

szerintem ezt egy lelkes tini írhatta. a tökéletes trükk tocsog az érzelmekben. a dunkirk noname katonáit direkt nem ismerjük - hisz kábé ez a film egyik lényegi eleme, az egyik legkorábbi alkotói döntés volt. az esőembert tette hoffman naggyá - az eredet két helyiértékkel nagyobb produkció, nem színészfilm, nem leo tette naggyá, sokkal több az összetevő, de leo volt a jó választás.

"Ez az, ami mindig kísértésbe viszi Nolant: túl gyakran "csábul el" a könnyebb út felé, amelyen a feszültségkeltés megúszható művi panelekkel, hatásos háttér zenékkel és egyéb segédeszközökkel." - Ma is sok újat tanulhattunk: 1"művi panelek" valamint 2"egyéb segédeszközök" és ne feledkezzünk meg a 3"direkt hatásfokozásokról sem".

Felkészültnek kell lenni, ha hosszú mondatokban nem tetszik valami. A film kizárólag látvány, belső logikával, folyamatos evolúcióban. Nem értelmezni kell a látottakat, nem lefordítani magunknak, hanem érteni. Ha tizenhárom éves vagy, akkor bocs, nem akartalak bántani, sőt, jó úton haladsz.

Suksori 2017.08.05. 11:17:46

@delorean:

A film kizárólag látvány,"

nincs olyan, hogy a "film kizárólag"
van ahol a beszéd, van ahol a néma színészi játék, van ahol a látvány, van ahol a cselekmény a domináns, stb.

delorean 2017.08.05. 16:45:02

@Suksori: a néma színészi játék a látvány része. a cselekmény szerintem sokadrangú kérdés, egy szükséges rossz csak az egyszerű befogadóknak. úgy tudom a mostani twin peaks hadilábon áll vele, nincs is nézettsége. mint egy absztrakt festménynél az alkotás tárgyát, a filmnél a cselekményt a befogadó maga teremti. ellentmond ennek ugyan, de nagyon ritkán találkozhatunk olyan eseménysorral, ami mellett nem lehet közömbösen elmenni. na az eredet az pont ilyen. meg mongyuk a makulátlan elme. hiába mondja a nolan, h a sztori ígymegúgy, iszonyúan le vannak fényképezve a filmjei. egy filmet meg kell írni, meg meg kell rendezni, vagyis forgatás előtti, meg közbeni döntéseket kell hozni. meg le kell fényképezni. az egész stáb azon ügyködik, h képeket teremtsenek. igazad van, lehet fontos a párbeszéd, de tarantino sem rádiójátékokat készít 3oszkáros bajtársával. szerintem, ha választania kellene az analóg film és a párbeszéd között, megoldaná dialógusok nélkül. a látvány az egyetlen állandó, a kockák peregnek. a 'kizárólag' lehet,h helyesebben 'alapvetően'.

Lauro 2017.08.09. 10:48:42

(Szerintem (!))

Egyet lehet érteni a kritika pár pontjával, de ez a rövid írás, amely Nolant mint rendezőt vizsgálja (és nem mondjuk egy filmjét), több félrevezető állítást tartalmaz, és pár párhuzam is "elég meredek".
Nolan - mondjuk úgy - "kritikátlan" rajongói kultusza nem a vizsgált három film alapján alakult ki, és nem szerencsés a "Nolan-jelenségről" a Memento és a Batman-filmek említése nélkül beszélni. Az egyik legnépszerűbb filmes műfaj ma - sajnos - a képregényadaptáció, és ezt Nolan teljesen új alapokra helyezte, úgy érzett rá egy irányra, mint senki más előtte (vagy utána): ez is bőven elég ahhoz, hogy egy rendező kultikussá váljon. Emellett pedig rendre olyan filmekkel jelentkezik, amelyek eredetiek, ötletesek, nem lehet azt mondani, hogy recepteket követ, kimondottan kockáztat, és ahogyan a fenti cikk is bizonyítja: megosztja a közönséget és a kritikusokat is.
Szerintem is szenvtelen sokszor, és ez idegesítő lehet.

A "legmeredekebb" rész azonban mégis a napjaink élvonalát felsorakoztató rendezők rövid listája. Nolan az ő iskolájukon nevelkedett, mégis, van a filmjeiben hozzáadott érték, amitől egyedivé válik. A felsoroltak kiválóak voltak valamikor, de 2000 után nem tartoznak az élvonalba, nem eredetiek, hatásvadászok, iparosmunkákat ontanak. Magam ellen beszélek, hogy félmondatokkal elintézek egy-egy rendezőt, de azért nézzük meg, milyen munkákkal álltak elő a felsorolt élvonalbeliek 2000 után:
David Fincher - remake (!) (A tetovált lány), hatásvadász romantika (Benjamin Button...), Közösségi háló..., Pánikszoba... középszerű thriller: Holtodiglan; a Zodiákus kiváló volt, de egy film szerintem kevés az élvonalhoz.
Oliver Stone - (felsorolás nélkül) árnyéka önmagának.
Tarantino - hát, ebbe veszélyes belemenni, de bevallottan büszke arra, hogy semmi újat nem talál ki, főleg 2000 óta, és minden idők valaha alkotó leghatásvadászabb rendezője.
Zemeckis - vele egyetértek, élvonalbeli, mert klasszikus filmeket készít ma is (végre újra).
Cameron - James? Mert ez igencsak érdekes, hogy 2017-ben ő élvonal lenne(, olyan felsorolásban pláne, ahol Lynch is rajta van). Az elmúlt 20 évben két filmje volt: Titanic, Avatar... (És persze a T2 823. felújítása.)
Ridley Scott - én is már azon szurkolok mostanában, hogy ne ő rendezzen olyan filmet, amelyhez valaha köze volt.
David Lynch - Nem is rendez vagy 10 éve mozifilmet. Az új Twin Peaks egy hulladék, amit senki nem nézne, ha nem lett volna az eredeti.
Sp(i)elberg - necces, mert a München óta kevés értékelhető filmje volt, de tagadhatatlan, hogy alkot, és még mindig izgalmas.
Luc Besson - fájdalmas, hogy hová lett a 90-es évek Bessonja, a Valerian is kicsit csalódás volt.
Peter Weir - hát ő a kedvencem, vele nem vitatkozom (bár nem igazán alkot manapság).
Edward Zwick - ???

Szóval erre a listára Nolan bőven fölférne, és 2000 óta bőven érdekesebb, amit csinál, mint sokan a felsoroltak közül. Azt nem mondom, hogy a többségük fénykorában nem volt jobb, mint Nolan, de úgy tűnik, nekünk ma Nolan jutott. És a Dunkirk a leggyengébb filmje.

(Szerintem - így hirtelen - inkább ők vannak ma az élvonalban: Inárritu, Alfonso Cuarón, Nolan, Terrence Malick, Michel Gondry, Danny Boyle.)

Egy alkotóval sem szabad kritikátlanul bánni, de Nolan ma az élvonalban van. (Az már más kérdés, hogy sajnos ma ez az élvonal.)

Morpheus. 2017.09.25. 08:04:28

Nolan nagyon túlértékelt rendező, miként filmje, a Dunkirk is az.

Mizantróp. 2017.12.14. 16:11:06

@Morpheus.: Én sem értem mi ez a nagy hype körülötte. Nolan átlagos képességű rendező, számtalan átlag alatti rendezéssel.

Harper. 2017.12.14. 16:18:44

Nolan mérhetetlenül túlértékelt rendező. A Dunkirk -et illetően nagyon mellélőtt szerintem. Nem végzett kellően körültekintő kutatómunkát, másképp nem jelentetett volna meg olyan marhaságot, hogy a Luftwaffe örökké magányos gépeket küldött volna a dunkirk -i parton rekedt szövetséges katonákra.

Periodista. 2018.06.29. 22:52:50

Nolan, miként Villeneuve és Fincher is erősen túlértékeltek, ami azt jelenti, hogy túlságosan nagy rajongás és elismerés kíséri rendezéseiket ahhoz mérten, ami ezeknek a munkáknak a valós értéke.
süti beállítások módosítása