Az Atomszőke és a 35 perces szabály

2017. december 03. - Túlélő ...

A David Leitch rendezte akcióthriller (Atomic Blonde), - mely idén júliusban került a magyar mozikba a jobb napokat látott (és idén már 42 éves) Charlize Theron főszereplésével - nagyon vegyes fogadtatásban részesült mind a szakma részéről, mind a mozilátogató közönségtől. Az 1989 -es Berlinben játszódó kémtörténet meglehetősen egyszerű sztorit tesz elénk, gyors verekedésekkel és frappánsnak tűnő párbeszédekkel. Ám az egész valahogy nagyon gyengécske összhatást kelt, műanyag karakterekkel, mesterkélt manírokkal és némi izzadtságszagú erőlködéssel. Különvéleményünk a kritikus hangokkal ért egyet, némileg szembefordulva a szakma dicsérő megnyilvánulásaival. 

Charlize Theron testét megcsodálhatjuk már az első 10 percben, amint meztelenül fürdőzik kádjában, ám sajnos ultravékony megjelenése csak a hajdan gyönyörű színésznő felet eljárt időt juttatja eszünkbe, mintsem bármiféle izgalmat keltene bennünk. Később faarccal alakítja a zord, kiégett de közben mégis vagány kémnőt, aki egyetlen perc alatt ver agyon 5 rendőrt anélkül, hogy kicsit is elfáradna. Gyakorlatilag alig akad képkocka amin a főhősnő nem éppen cigizne, vagy töményet vedelne, ami valljuk meg nagyon olcsó módja annak, hogy kemény és tréfát nem ismerő profi gyilkosnak tüntessék fel. A másik főhőst, a szintén profi kémet alakító X-Men -es James McAvoy -t, korábban a Széttörve (Split) sztárjaként ismerhettük meg, ám ezúttal ő sem élete alakítását nyújtja. Igazság szerint ebben a filmben zéró színészi teljesítmény figyelhető meg, ami még mindig nem volna hatalmas probléma, ha legalább egyéb téren kapnánk egy király kis akcióthrillert, rejtélyekkel, szövevényes nyomozással és látványos akciójelenetekkel. Ám nem ez a helyzet. A rejtélyek helyett kiszámítható történetfűzés jellemzi az Atomszőkét és átlag 8 percenként egy kigyakorolt bunyó Theron kisasszonytól. 

atomszoke.jpg

Az Atomszőke című film kiválóan alkalmas volt régi "vesszőparipám" a 35 perces szabály tesztelésére, melynek lényege, hogy ha egy film első 35 perce nem hagy benned maradandó nyomot, nem nyűgöz le és nem szegez a székhez, akkor legfeljebb közepes lehet (6 pont). A dolgot kipróbáltam már 15, 20, 25 és 30 perccel is, sőt túllőve elmentem 40 - 50 percig is, de szinte minden esetben a 35 perc volt az az ideális időtartam. És eddig a 90% -ban működött a szabály.

A 35 perc átlagos filmhosszúság esetén a teljes játékidő 23-30% -át jelenti egyébként és épp ideális időtartam  arra, hogy erős benyomást szerezzünk egy műről. Az Atomszőke első 35 percét "árgus szemekkel" figyeltem végig, és ott megállva egy percre, alkottam magamban egy véleményt, majd megnéztem végig az egész filmet, és ez a véleményem csak minimálisan változott. Sem az első 35 perc sem az egész thriller nem tudott lenyűgözni, megmaradt a középkategóriánál.

Az Atomszőke egy lájtos thriller közepes színvonalon, egy-két jó verekedéssel, iszonyúan gyenge karakter-megjelentésekkel és pár látványos jelenettel. Csak azoknak ajánlom, akik beérik Charlize Theron megcsodálásával és annyira kiéhezettek az új kémsztorikra, hogy a másodvonalbeli alkotások is csillapítani tudják hiányérzetüket.

Létezik e egy világot uraló rejtélyes háttérhatalom?

A Trump-kampány kapcsán merült fel mostanában mind többször a "háttérhatalom" kifejezés a nemzetközi médiában, mely a Kennedy-dossziék nyilvánosságra hozása kapcsán aztán újból sokfelé megjelent és indította el a "conspiration theory" gyártás legfrissebb dömpingjét. A mind népszerűbb feltételezés amerikai verziója szerint - melyet egyébként maga Donald Trump is emlegetett kampánya során - az Egyesült Államokban mindig is létezett egy befolyásos emberekből, gyárosokból, nagytőkésekből, bankárokból, szenátorokból és fegyveres vezetőkből álló érdekkör, mely a mindenkori kormányoktól függetlenül működött, de hatalmas befolyással rendelkezett és eddig minden esetben elérte amit akart, vagyis az éppen aktuális elnök dróton rángatását. Amelyik elnök ezt nem hagyta, azt szépen eltávolították helyéről (legemlékezetesebb módon Kennedyt). Trump szerint ő maga az első olyan amerikai elnök, akit ez a bizonyos háttérhatalom nem tud dróton rángatni, mert vagyona és ereje miatt független tud maradni tőlük. (Azért ezt nem feltétlenül kell helyből elhinnünk neki.[szerk.])

Persze a háttérhatalom kifejezés Európában is gyorsan meggyökeresedett, Magyarországon pedig kiváló táptalajra lelt az örökké összeesküvésekben gondolkodó rétegek tagjainál. (Nálunk nem egészen az amerikai "modell" terjedt el, hanem egy másfajta percepció, de erről majd egy másik posztban ejthetünk szót bővebben.) Az amerikai háttérhatalom (Deep State) tagjait az összeesküvés elméletek szerint a pénz mozgatja és saját érdekeik védelme, vagyis a fennálló rend megtartása, megőrzése. Ennek biztosításáért nem átállnak beavatkozni törvényekbe, nemzetközi ügyekbe, sőt háborúkba sem. 

Talán meglepetés sokak számára, de efféle "háttérhatalmak" MINDEN országban léteznek és nem is annyira rejtélyes működésük. A demokratikusan működő országokban ugyanis minden választások útján hatalomra kerülő politikai erőhöz (párthoz) kapcsolódik egy értelmiségi és egy gazdasági holdudvar is. Az előbbi az adott erő retorikáját, arculatát, ideológiai alapját, PR részét és "történetét" (meséjét) dolgozza ki és terjeszti, egyúttal bázist is biztosítva a szakember és politikus gárdához, míg a másik a mindehhez szükséges anyagi hátteret adja, jelentős későbbi viszonzás fejében. Félreértés ne essék, ez a fajta oda - vissza "játék" mindig is jellemezte az európai és amerikai demokráciákat, csakúgy a XIX. század kormányaiban, mint az elmúlt száz esztendőben.

A leírt feltételekkel hatalomra kerülő politikai erők pedig mindig kedvezményekben részesítik támogatóikat és  holdudvarukból választják minisztereiket, államtitkáraikat, egyéb tisztségviselőiket. A legalább 150 éve működő modell azonban mára országonként nagyon eltérő formákban bontakozott ki. Négy variáns jött létre: az egyiknél a gazdasági hatalom független maradt a politikaitól (legfeljebb gyenge és közvetett kapcsolat maradt fenn), például bizonyos északi, Nyugat-európai államoknál; a másodiknál szoros ráhatás alakult ki (bizonyos Kelet-európai országokban), a harmadiknál egy az egyben összefonódott vele (ezt nevezzük oligarcha-rendszernek és Oroszországban vagy nálunk is megfigyelhető), a negyediknél pedig, mely a mai USA -ra jellemző: egy stabil és viszonylag állandó gazdasági hatalom mellett, alakult ki a 4 évente változó politikai hatalom rendje és a kettő közt szoros egymásra-utaltság lett a jellemző. Vagyis Amerikában nem mindig olyan elnök és politikai kör kerül hatalomra (a maga külön gazdasági patrónusaival), melyet a fix gazdasági háttérhatalom elfogad. Amikor szembenállás tapasztalható közöttük, az USA rendszerint válságot él meg, amikor jó az együttműködés akkor virágzás következik. 

Tehát vannak háttérhatalmak világunkban - ezt kár tagadni - de a nagyrészt demokratikusnak mondható hatalomváltások során ezek a háttérhatalmak egyes országokban kicserélődnek és jó vagy rossz kapcsolatokat alakítanak ki a politikai vezetéssel (néha teljesen összefonódva vele) másutt pedig állandóak maradva komolyabban is befolyásolhatják a legfelső szinten született döntéseket. Érdekes kérdés, hogy mindez hová fajulhat és ezeknek a sajátos berendezkedéseknek milyen mutációi, vadhajtásai jöhetnek még létre. Még érdekesebb, hogy milyen kapcsolat alakulhat ki az egyes országok háttér-hatalmai között és van e valamiféle globális összefonódás kapcsolataikban? 

Régóta tudjuk, hogy világunk érdekek mentén működik és az is logikus, hogy ezek az érdekközpontok gyakran összedolgoznak egymással. Ugyanakkor van ebben valamiféle törvényszerűség is, melyet hiba volna egy bizonyos csoportosuláshoz (rejtélyes klubhoz, vallási közösséghez, szabadkőműves páholyhoz ... stb) kötnünk és globális összeesküvést emlegetni (ahogyan ezt ma olyan "divatos" módon sokan teszik). A valóság vélhetően ennél sokkal prózaibb: egyszerűen a világ-gazdasági fejlődés motorjának működéséhez bizonyos árat kell fizetnünk és el kell viselnünk a kapitalizmus "vadhajtásait" is melyek mindig is a legfelső gazdasági érdekcsoportok képviseltek. Korszakoktól függetlenül és addig, amíg a történelem ennél jobb rendszert nem talál ki. 

Az 5 legnagyobb veszély civilizációnkra

Kétség kívül sokkal törékenyebb civilizációs életformánk, mint hisszük és számtalan potenciális veszély fenyegeti nap mint nap. Ezek közül több is komoly realitással következhet be bármikor. Különvéleményünknek adunk tehát hangot akkor, amikor - a fenyegetettséget relativizáló hangokkal szemben - valódi katasztrófa-tényezőként említjük meg az 5 legkomolyabb veszélyforrást. Nézzük őket sorban. 

kihalas.jpg

5. Meteor vagy kisbolygó becsapódás veszélye.

Az emberiség történetében három bizonyítható módon becsapódott meteort említenék meg: az első a mai Mexikó területén, a Yucatán félszigeten 65,5 millió éve csapódott be egy 200 km átmérőjű óriási krátert és óriási pusztítást okozva a Föld állat-, és növényvilágában. Egyes tudósok szerint ez a 15 km átmérőjű (!) kisbolygónyi meteorit okozta a dinoszauruszok kihalását, hiszen elképesztő éghajlatváltozást idézett elő globálisan. A második fontos meteoritbecsapódás 80 ezer éve történt, a mai Namíbia (Afrika) területén. A ma is megtekinthető, 60 tonnás, nagyrészt vasból lévő, 3X3X1 méteres meteor darabot Hoban meteorit néven ismeri a világ.  A harmadik durva becsapódást Tunguszkai-esemény néven emlegetik. 1908 június 30 -án egy üstökös hatalmas darabja közelítette meg a Földet és Szibéria felett, 6 kilométerre a talajszinttől  felrobbant. Itt is borzalmas pusztítás történt, de szerencsére lakatlan vidéken zajlott az egész, így nem akadtak emberi áldozatok.

meteor.jpg

Azonban kiemelendő: az emberiség folyamatosan veszélynek van kitéve a világűrből, hiszen ha egyszer egy 20 km -nél nagyobb átmérőjű kisbolygóval ütközünk, kipusztulhat a Föld teljes élővilága. Kutatók és tudósok szerint ez az a kritikus méret, ami alatt egy ütközés még nem okozna végzetes változásokat, míg felette visszafordíthatatlan módon pusztulna el a földi bioszféra.

4. Atomháború veszélye.

A második globális veszélyforrás egy esetleges atomháború kialakulása, mely szintén előidézhetné az emberi faj elpusztulását. Jelenleg 9 ország rendelkezik bizonyíthatóan atomfegyverekkel: USA, Kína, Oroszország, Egyesült Királyság, Franciaország, India, Pakisztán, Izrael és Észak-Korea. Ezek együttesen akkora nukleáris arzenállal bírnak, mely egy atomháborúban bevetve lakhatatlanná tehetnék bolygónkat. Jelenleg közülük Észak-Korea a leginkább labilis ország, mely rendszeresen fenyegeti is szomszédait (főleg Dél-Koreát, Japánt és például Guam szigetét is) atomfegyverei bevetésével.

atombomba.jpg

A világ legnagyobb hatóerejű atombombája egyébként Oroszország birtokában van (Cár bomba) és 50 megatonnás. (Összehasonlításul: a hirosimai bomba 15 kilotonnás erővel robbant 1945 augusztus 6-án.)

3. Egy világjárvány veszélye.

A világtörténelemben többször bukkantak már fel olyan járványok, melyek milliókat pusztítottak el. Ilyen volt például a XIV. században a nagy pestisjárvány, mely alig hat esztendő alatt, 1347 és 1353 közt 25 millió ember ölt meg Európában. De mondhatnánk a kolerát vagy a tífuszt is, melyek szintén milliókat fenyegettek korábban és az AIDS -t mely éppen korunkban az egyik legveszélyesebb fertőző betegség.

jarvany.jpg

Ha a jövőben egy új, minden eddiginél fertőzőbb kórokozó jelenne meg bolygónkon, akkor a modernizált és felgyorsult közlekedés-hálózatnak köszönhetően akár napok alatt okozhatna globális veszélyt az emberiségre nézve. Sajnos egyáltalán nem biztos, hogy az orvostudomány képes lenne olyan gyorsan megoldást találni, amilyen gyorsan egy ilyen kórokozó pusztítana. 

2. Klímaváltozás veszélye.

Sokan csak legyintenek erre a problémára és sajnos a Donald Trump vezette  jelenlegi amerikai adminisztráció sem veszi komolyan (pénzügyi érdekei miatt), pedig hihetetlenül súlyos veszélyforrás a globális klímaváltozás lehetősége. Ha ugyanis tovább folytatódnak a jelenlegi káros folyamatok (pl. felmelegedés) és tovább olvadnak a jégsapkák illetve sivatagosodnak bolygónk termőterületei, akkor eljöhet az az idő, hogy a 7,5 milliárd földlakó nagyobbik része élelem nélkül marad.

klimavaltozas.jpg

Ez földcsuszamlásszerű folyamatokat indítana el és globális harcot az élelemért, aminek végén egész civilizációnk veszélybe kerülne. Súlyos probléma tehát, ami ellen harcot kellene indítania a G20 országoknak, az ENSZ -nek, visszaszorítva például a károsanyag kibocsátást és az üvegházhatásért felelős gázok (széndioxid, metán és dinitrogén-oxid) nagy mennyiségű megjelenését a légkörben.

1. Erőforrások kimerülése és túlnépesedés.

A Föld lakossága jelenleg 7,5 milliárd fő, de óriási tempóban növekszik, amivel viszont nem tart lépést a bolygó erőforrás-készlete. Ebből következik, hogy előbb-utóbb a legfontosabb energiahordozókból (pl. kőolaj) és legfontosabb természeti kincsekből (pl. ivóvíz sőt oxigén) kifogyhat a Föld. Természetesen az ivóvíz és a levegő a legkritikusabb tényezők, hiszen ezek nélkül nincs élet. Márpedig mindkettő folyamatosan fogy. Az oxigén újratermelésében kulcsfontosságú erdőket folyamatosan írtjuk és egyre több olyan ország akad, melynek természetes vízforrásai elapadnak az elkövetkező évtizedekben. Az első ilyen állam Jemen lesz, ahol már most látni a vízkészletek kimerülését. Ami a levegőt illeti: a belélegezhető levegő 21% -a oxigén, legalábbis így tanultuk az iskolában, ám ez a küszöbszám már jó ideje nem igaz. Még pár évszázada valóban ennyi volt, ám napjainkra ez már lecsökkent.

tulnepesedes.jpg

A megoldás az erdők megóvása, zöld-övezetek telepítése, alternatív energiák alkalmazása, ivóvíz előállító (tengervíz átalakító) berendezések megalkotása a kritikus országokban (nemzetközi összefogásban) és a túlnépesedés megoldására népességszabályozás (korszerű fogamzásgátlás, felvilágosítás).

Az öt legfontosabb veszélyforrás mellett akadnak még bőven problémák. Sokak szerint egy világűrből érkező, nálunk fejlettebb és agresszorként megjelenő idegen civilizáció is ide sorolható, ha pusztításunkra törne. De természetesen a posztunkban felsorol 5 eshetőség reálisabb fenyegetést jelentenek. Megoldásuk közös érdek lenne.

Régi és új ellenzék

A "régi és új baloldal" kifejezés helyett a "régi és új ellenzék" megfogalmazás tűnik helyesebbnek, a politikai oldalak napjainkban jellemző meghatározhatatlansága miatt. Mivel a Fidesz számtalan elemében "neokádárista" politikát folytat, miközben az MSZP, DK és LMP törekvéseiben meg jobboldali vonások tűnnek fel, ésszerűbb a "politikai oldalak" megközelítés helyett egyszerűen ellenzékről beszélnünk. Nos, a helyzet az, hogy ma az ellenzék alapvetően két csoportban játszik: abban, amely volt már hatalmon és abban, mely még nem. Az előzőbe tartozik az MSZP és a DK, az utóbbiba pedig a Jobbik, LMP, Együtt-PM és Momentum. (A nem említett Liberálisok, Moma, Kétfarkú és az egyéb mikropártokat most csekély támogatottságuk okán kivonjuk a képletből). 

Ha a Jobbikot különválasztjuk a többiektől, akkor a hasonló szavazótáborra építő ellenzék (demokratikus ellenzék) egyik oldalán 20% -os támogatottsággal láthatjuk a régi ellenzéket és 17% -os támogatottsággal az új ellenzéket (forrás: Idea Intézet október végi felmérése a biztos pártválasztók körében). Vagyis gyakorlatilag a két csoport fej-fej mellett áll és komoly verseny kezd kialakulni közöttük. Míg a szocik és a DK valószínűleg megegyeznek egymással a 2018-as választásokon való indulás kérdéseiben, addig a másik csapat együttműködése még sehogyan sem áll, csupán formálódni látszódik. 

partok_okt.jpg

A két tábor több tekintetben is szemben áll egymással (programjaikban, ideáikban, a megoldandó problémák súlypontozásában, fontossági sorrendjében, gazdasági kérdésekben .. stb), de a leginkább kiemelkedő konfliktus egyértelműen a Gyurcsány-korszakhoz való viszony. Míg a régi ellenzék (MSZP, DK) érthetően elnéző a 2004 ősze és 2009 tavasza közti kormányzati időszak baklövéseivel, hibáival és az öszödi beszéddel kapcsolatban, addig az új ellenzék egyáltalán nem megbocsátó és a kérdéses időszakot inkább kudarcnak látja. 

Érdekes kérdés, hogy a két szavazótábor összetétele miben különbözik egymástól? Megfigyeléseink szerint a régi ellenzék átlag-életkora magasabb valamivel és tagjai az internetes fórumokon (honlapokon, blogokon) kevésbé aktivizálják magukat. Velük szemben az új ellenzék fiatalabb értelmiségiekből tevődik össze, akik több időt töltenek az interneten. Persze ezt a megállapítást semmilyen egzakt felméréssel nem tudjuk alátámasztani, csupán saját észrevételünket közöljük. (Legutóbbi "házi szavazásunkon" az új ellenzék - régi ellenzék szavazóinak aránya: 80 - 20 lett.)

Ami a jövőt illeti: ha az MSZP nem zuhan tovább (és mi erre fogadnánk) megállva a biztos pártválasztók körében a 10-11%  környékén, miközben a DK is megőrzi a 8-9% -os támogatottságát, akkor 2018 -ban 10-10 %-os eredményeket elérve, stabil középpártokként, jó esélyekkel kezdhetik meg az újabb Fidesz ciklust. Jó esélyekkel arra, hogy 2022 -re valamelyikük (vagy akár együtt) komoly alternatívát jelentsenek a Fidesszel szemben. Az új ellenzék problémásabb, mert 4 pártból áll (LMP, Együtt, PM, Momentum), melyek nem akarnak összehangolódni és valószínűleg nem is fognak. Várhatóan csak az LMP lesz képes parlamentbe jutni közülük. Akárhogyan is nézzük, jelenleg nehezen elképzelhető hogy ez a sok kis-pártból álló, heterogén ellenzék meglepetést okozzon 2018 áprilisában a választásokon. 

Az igazi megoldás egyetlen kiemelkedő ellenzéki erő lenne, egyetlen párt, vagy szoros koalícióban működő párt-összefogás, mely így koncentrált erőként verné meg a Fideszt (most vagy 2022-ben). Ez pedig vagy az MSZP-DK koalíció lenne, vagy önmagában az LMP (esetleg a Jobbik) Akár egyik, akár másik vagy harmadik verziót nézzük, meg kellene duplázniuk, illetve tripláznuk a jelenlegi támogatottságukat. Ha a most 20% -on álló MSZP-DK hirtelen 40% -ra emelkedne, vagy a jelenleg 8% -os LMP megnégyszerezné szavazói számát (elérve mondjuk 32-35% -ot), szinte biztos lenne a kormányváltás. De ezek egyelőre csak álmok, esély nem látszódik ilyesmire. 

A Fideszt egyszer majd legyőző párt szerintünk még csak ezután fog megalakulni és jobboldali, nemzeti irányultságú lesz. Győzelme pedig egyelőre a ködös jövőbe veszik.

A rendszer viszonya az oktatáshoz

Érdekes a téma, bár sokan és sokat foglalkoztak már a 2010 óta nyomon követhető oktatáspolitikai rendelkezések, döntések és reformok értékeléseivel. Ha ezeket vizsgáljuk, bizonyos szempontból érthetőek az alapvető kormányzati szándékok. Szeretnék, ha sokkal több szakmunkás végezne a magyar iskolákban és kevesebb magasabb végzettségű, műveltebb, ám valójában semmihez sem értő gimnazista. És szeretnének hasznos, gyakorlati tudású állampolgárokat látni országunkban. Stimmel ez, de sajnos nagyon rövidtávú és korlátolt felfogás, hiszen nincs benne a eljövendő időkre való felkészülés, vagyis annak lehetősége, hogy művelt és jó képességük fiatalok kerüljenek a magyar munkaerő-piacra, akik egyszer továbbképezve magukat, alkalmazkodni tudjanak a nehezen megállítható technikai fejlődéshez és az új piaci igényekhez.

Nem régiben egy remek poszt jelent meg az Örülünk Vincenten, Elek Gábor matematikus (jótündér) tollából, aki ezúttal sem doktori szintű matek-tudásával (ami előtt amúgy le a kalappal), hanem remek meglátásaival világított rá arra, hogy a felsőfokú magyar tanintézetekben is egyre jellemzőbb a kormányzati történelem-látásmód terjesztése, sőt monopolizálása. A poszt élvezetes stílusban, erős szarkazmussal mutat rá arra, hogy miként töri magát egy politikai kurzus azért, hogy hiteles(nek tűnő) "szakemberekkel" bizonyítson olyan elveket, melyek saját politikai gondolkodásukat erősíti. 

Ugyanakkor az is tény, hogy a magyar oktatási struktúrát eddig egyik rendszer sem tudta megfelelően "működtetni": Fodor Gábor (1994/95) és Magyar Bálint (1996/98, majd: 2002/06) éppen úgy csak rombolt (szándékaik ellenére), mint Pokorni Zoltán (98/2001) vagy Réthelyi Miklós (2010/12) és jelenleg sem sokkal jobb a helyzet Balog Zoltán lelkész úr alatt (2012 óta). A NER egyértelműen másként értelmezi az "ideális jövőt", hiszen ebben első helyen a "szorgalmas munkások" állnak és csupán másodlagos kategóriát jelent a "kiművelt emberfők sokasága" (ahogyan Széchenyi István gróf fogalmazott). 

A cél a lelkes "végrehajtók" kitermelése, akik kritika nélkül megvalósítják a termelés céljait és bírálatoktól mentesen illeszkednek egy felsőbb szinten megtervezett - és időről időre adott politikai célok mentén újraalkotott - struktúrába. Az értelmi és értelmiségi kört csökkenteni és ellenőrizni kívánják, hogy azok elsősorban az ő rendszerük fenntartását segítsék. Ebbéli szándékuk természetesen érthető valahol, hiszen szinte minden politikai rendszer (pláne autokrácia) így működik. Már, ha hagyja a társadalom, de ezzel vissza is jutunk a dolog elejére: a művelt társadalom eszményéhez (melyből a NER megmaradása esetén semmi sem lesz). 

Nyilván egy haladó szellemű, előrelátó, felvilágosult, versenyképes és modern országvezetés ismeri a "humán tőke" fogalmát, melyet értéknek tekint és befektet abba. Ez azt jelenti, hogy tudja: egy képzett, sokoldalú, művelt és jó képességű fiatalság egy ország számára előnyt jelent. Hogy miért? Mert képesek új technológiákat elsajátítani, átképezni magukat, új szakmákat megtanulni, vagy a meglévőket magasabb szinten művelni. Így építeni tudják országunkat és részben az itt létrejövő, hazai vállalkozási szférában, részben a Magyarországon befektetni kívánó külföldi cégekben képzett munkaerőt alkotnak majd. Hogy mitől lesz ilyen egy generáció? Attól, ha színvonalas oktatásban részesül és magasabban képzett. Egyszerűbben fogalmazva: érettségizett szakmunkásból vagy technikusból lehet betanított munkás (ha éppen arra van szükség egy adott történelmi helyzetben), de betanított munkásból, akinek képzésével, fejlesztésével fiatal korában nem sokat törődtek, bajosan lesz szükséghelyzetben hirtelen jól képzett középvezető.

A jelenlegi oktatáspolitika ezt nem így látja (vagy nem törődik vele), inkább a szakmunkások képzését támogatja, de náluk a közismereti tárgyakat (pl. matematika, magyar, történelem, nyelvek) alacsony óraszámban taníttatja - és ezzel alacsony műveltségű, szűkebb látókörű, gondolkodási téren "pallérozatlan" fiatalok képzését segíti elő - csak a gyakorlati ismereteket ismerve el. Közben a továbbtanulást vagyoni kérdéssé teszik, ami a hatalmi elit "újratermelését" szolgálja. Ennek a korlátolt és rövidtávú oktatáspolitikának eredményeként versenyképtelen, rugalmatlan, rossz képességű és a nemzetközi munkaerőpiac növekvő elvárásaitól egyre messzebb kerülő, viszont "végrehajtó típusú" ifjúságot "nyer" a rendszer. Sajnos látjuk is már ennek jeleit.

Nem tudni, hogy valaha belátják e az egész célrendszer képtelenségét, de valószínűleg csak akkor várható változás, ha más kezekbe kerül az oktatás. Ez a jelenlegi helyzetet ismerve nagyon sokára várható. :-(

A 2018 -as választás abszurduma

Abszurdum: zavaróan értelmetlen helyzet vagy körülmény, amely annyira ellenkezik az ésszerűen elvárhatóval, hogy az szinte már nevetséges. /forrás: értelmező szótár/

2018 áprilisában (talán nyolcadikán) parlamenti választások lesznek Magyarországon, melyen a legjobban szereplő 10 párt eldöntheti hazánk elkövetkező négy évének fő irányvonalait. A voksoláson körülbelül 5 millió ember fog részt venni (62% -os részvétel esetén), melyből kb. 60% megszavazza majd a Fideszt, nagyjából 15% a Jobbikot, a maradék 25% -on pedig (ami körülbelül 1,2 millió voks lesz), három olyan párt osztozik majd, melyek elérik a parlamenti küszöböt. (Ezek az MSZP, a DK és az LMP lesznek). Mindannyian tudjuk vagy sejtjük, hogy ez várható, hiszen folyamatosan ezt jelzik előre a közvélemény-kutatások is (kisebb - nagyobb eltérésekkel). Ettől a bizonyos forgatókönyvtől minél inkább eltér a valóság, annál nagyobb lesz a meglepetés. HA eltér.

Miért abszurdum akkor a 2018 -as választás? Egyrészt mert bár egyáltalán nem áll jól az ország (szinte semmilyen téren, lásd: korrupció, bérhelyzet, általános szegénység, morális-erkölcsi szint, oktatás - egészségügy állapota stb), mégis borítékolható a kormányzó pártok újraválasztása, másrészt mert a régi hatalom megdöntésére esélyes erők nem szándékoznak hatékony összefogást teremteni, annak ellenére sem, hogy a fentiekben vázolt várható végeredményt ők is pontosan tudják.

Magyar módra cselekszünk, magyar mentalitással, jellegzetes pannon önfejűséggel, gőggel és korlátoltsággal. Ez MINDEN szereplőre igaz a fenti "képletben". EZ most a helyzet és úgy tűnik nem is nagyon várható változás. Pedig valójában az utolsó pillanatig nem késő. Van még kereken 5 hónap. Hogy mi segítene? Az biztos, hogy NEM egy "Jobbik - baloldal" összeborulás. Sokkal inkább egy ütős kampány kellene, melyben az 5 legerősebb demokratikus ellenzéki párt - MSZP, DK, LMP, Momentum, Együtt - végre komolyan véve választóikat az igazán lényeges kérdésekkel kezdenének foglalkozni (és nem a Fidesz gumicsontjain rágódnának). Lendíthetne helyzetükön, ha megmutatnák jövőképeiket és azt, hogy mit gondolnak a 8 legfontosabb kérdésben:

  1. Adópolitika
  2. Egészségügy
  3. Oktatás
  4. Külpolitika, külgazdaság politika
  5. Korrupció megszüntetése
  6. Bérhelyzet, szociális helyzet
  7. Demokratikus törvényalkotás, fékek-ellensúlyok
  8. Migrációs politika

Nyilván vitatható, hogy melyik párt mit sorol a 8 legfontosabb kérdés közé, de bármilyen témákat is választanának, AZOKRÓL kellene beszélniük. Sürgősen. Túl sok vesztenivalójuk már nincs.

És most nézzük, ki mit gondol a pártokról? (Felhívjuk a figyelmet, hogy az alábbi eredmények alatt van a reális végeredmény, a százalékokkal.)

Eredmény 1430 szavazat után (nov.10. 15:20) Reális végeredmény:

  • 1. - LMP   -   29% (417 voks)
  • 2. - Jobbik - 19%
  • 3. - Kétfarkú - 18,5%
  • 4. - Moment - 13,5%
  • 5. - DK    -    11%  

Az eredmény furcsa módon 15:20 és 20:00 óra közt gyökereset megváltozott: alig 4,5 óra alatt 479 szavazat érkezett az Együttre, mely idő alatt az addig vezető helyen álló LMP -re csak 82 voks "futott be". Ez valószínűleg szervezett szavazásra vagy hacker beavatkozásra utal (sajnos). Bár feltüntetjük a végeredmény százalékait, inkább a fenti eredmény tekinthető reálisnak (az 1430 volks utáni). Utolsó eredmény (20:00): Együtt: 23,7% (524), LMP: 22,5% (499), Jobbik: 15,4% (340), Kétfarkú: 14% (311), Momentum: 11% (244), DK: 8,7% (193).

 

Miért olyan iszonyúan gagyi az idei X-Faktor?

Nem vagyok zenész és az X-Faktor sem a kedvenc TV műsorom, de a színvonalas számokat nagyon szeretem és mindig érdekeltek a tehetséges emberek. A korábbi években csak a hajrákban figyeltem az X-Faktort és az ott felcsendülő számokat, de idén a kezdetektől nyomon követtem a műsort. Mostanra kialakult véleményem is, melyet muszáj megosztanom, annyira felháborít és idegesít, ami folyik.

Kimondom: gagyi és iszonyúan színvonaltalan az idei X-Faktor. Sajnos ez tény, habár mindenki máshogy magyarázza okait. Szerintem egyértelmű: ha gagyi a zsűri, akkor gagyi a műsor is. Márpedig soha nem volt még annyira gyenge zsűrije X-Faktor műsornak, mint az idén. Ez azért különösen fájdalmas, mert a versenyzők között kimondottan sok nagy tehetség is felbukkant, akiket aztán dühítő módon sorra ki is szórták a döntnökök. Azok a döntnökök, akik valljuk meg nagyon soványka szakmai múltat tudnak felmutatni. Ehhez jön egy nagy alapigazság is, miszerint

"... attól, hogy valaki jól énekel, vagy korábban volt egy-két slágere még közel sem biztos, hogy alkalmas zsűrinek vagy mentornak is".  

ByAlex csak az elvont (valójában stílustalan és ízléstelen) zenéket értékeli, Puskás Petinek viszont gyakorlatilag nincs ízlése, úgyhogy mindenkit jónak talál értelmes indokok nélkül is (teljes összevisszaságban), Radics Gigike pedig a maga 21 évével nulla élettapasztalattal és zéró emberismerettel tökéletes alkalmatlansággal ül a zsűri közepén (annak dacára, hogy egyébként énekesnek tehetséges). Gáspár Laci jópofa fickó, sokan szeretjük számait és az egyetlen, akinek valóban van némi érzéke az egészhez. De tegyük hozzá: IGAZI zenészekre, tapasztalt emberekre, értékes művészekre és főleg tisztelhető figurákra lenne szükség azokban a székekben, hiszen sorsokról, valódi tehetségekről döntenek.

x_faktor.jpg

Amikor a gagyi zsűri gagyi versenyzőket juttat tovább és hazaküldi például az elképesztően nagy tehetséggel megáldott Izsó Boglárkát (az egész mezőny legjobbját), vagy a zseniális éneklést bemutató Miszlai Marcit (a legnagyobb ifjú tehetséget az X-Faktor történetében) csak azért, hogy beszavazzon egy Mézes Norbertet (azt a fickót, aki női hangon énekel), vagy a tanárként reppelő (de énekelni kicsit sem tudó) Hegedűs Pétert és hajmeresztő zenéket előadó Tóth Bettinát (akinek számait kizárólag ByAlex hallgatja élvezettel) az igényesebb néző bizony felszisszen és felháborodik. Mert ezek a fickók - Alexke, Petike, illetve az egy szem leányzó: Gigike - értéktelenséget és silányságot szabadítanak az országra, miközben vérbeli tehetségeket küldenek haza, elzárva előlük az érvényesülés esélyét.

A jó zsűritag és mentor felismeri a zenei tehetségeket és saját, olykor elvont ízlésvilágát félretéve azoknak ad esélyt akik azt megérdemlik, nem pedig azoknak, akikről azt gondolja, hogy zenei világuk közel áll az ő zenei ízléséhez (ami tegyük hozzá: közelében sincs a többségi zenehallgató ízlésvilágához). ByAlex és Puskás Peti többszörösen szegték meg ezt az alapvető "elvárást": nagyon sokszor nem ismerték fel a tehetségeket és gyakran fordult elő olyan is, hogy bár érezhetően tudták ki a legjobb, mégis egyéni ízlésüknek engedve küldték haza  a tehetségesebb versenyzőket. Mi lett az eredménye? Egy gagyi műsor, hihetetlenül alacsony zenei színvonal, silány minőség.

Most persze mondhatnánk: pont egyéni ízlése miatt van ott minden zsűritag, de könyörgöm hol fair az, hogy ha valaki a 2% -ba tartozó totál alternatív zenékért rajong (like Alexke), nem méltányolja a zseniális előadókat (akik nem éppen ezt  a stílust játsszák) de beválogatja a tokától - bokáig agyontetovált alternatív előadókat és vonyítós énekeseket (mint Tóth Bettina). Én azt mondom: hallgassa őket a ByAlex null huszonnégyben ha akarja (ő dolga), de a zsűriben igenis azért ül, hogy a legjobbakat keresse (minden stílusban). Sajnos nem ezt látjuk, a műsor határtalanul gyenge.

A megoldás? Legközelebb IGAZI zsűrit állítson össze az RTL! Ennyi. A pénz biztos nem akadály és sok száz alkalmas, kiváló zenész is akadna ebben az országban, aki biztosan vállalná. Olyan is, aki nem 2-3 hallgatható slágert tud csak felmutatni, maximum pár éves zenei múlttal. Érdemes volna átgondolni. Addig marad a gagyi, minden hétvégénken (amíg dühünkben el nem kapcsoljuk a TV-t).

Tényleg zseniális rendező Nolan?

A Dunkirk kapcsán melyet kemény szavakkal mertünk kritizálni és azt az arcátlanságot is elkövettük, hogy jelentősen túlértékelt filmnek tartottuk (mely kifejezést azóta egyébként minden erővel száműzni akarják egyes "filmes szaktekintélyek") - felmerült az éppen most (július 30-án) 47 éves Christopher Nolan zsenialitásának kérdése is.

nolan.jpg

Talán szintén különvéleménynek tekinthető - és az előzmények után valószínűleg nem is meglepő tőlünk - de a legkevésbé sem gondoljuk kivételes, pláne zseniális rendezőnek a Londonban született brit úriembert. Persze ez a kijelentés önmagában csak egy vélemény az ezer közül, de indoklással kiegészítve esetleg figyelembe vehető. Azzal kiegészítve, hogy természetesen nem tekintjük "megtévesztettnek" és "rossz ízlésűnek" azokat sem, akik rajonganak Nolan munkásságáért

Nolan olyan fajta rendezést követ, ami mostohán bánik az emberi érzésekkel. Nem tudni, hogy ez mennyire tudatos nála (talán pszichés eredetű és természetéből fakad), de jól érzékelhető kakaterei kidolgozatlanságában, traumatikus jeleneteiben és filmjeinek csúcspontjaiban, amikor nem a természetes viselkedést érezzük megjelenni, hanem egy szenvtelenül "kidolgozott" szinte mérnökien "száraz" kimerevített képet látunk. Tetten érhető mindez az Eredetben, a Csillagok között -ben és a Dunkirk -ben is. Nolan munkásságának ezt a három alkotását emelném ki leginkább, mert afféle "állatorvosi lónál" ezekben vehető leginkább észre mindaz, ami Nolannál különleges

Az Eredetet egyértelműen Leonardo DiCaprio játéka tette naggyá. Bár az alapötlet valóban "eredeti" - az álom az álomban koncepció mentén - maga a rendezés nem teszi átélhetővé a sztorit a túl sok hatásvadászat miatt. Ugyanez a gond a Csillagok közöttel is - azon túl, hogy az egyik leginkább lehangoló film, amit valaha láttam - nincsenek kibontva a karakterek, elsőbbséget élvez a látvány, túl sok benne a direkt hatásfokozás és rengeteg az effektek nyújtotta hangulatkeltés. Ez az, ami mindig kísértésbe viszi Nolant: túl gyakran "csábul el" a könnyebb út felé, amelyen a feszültségkeltés megúszható művi panelekkel, hatásos háttér zenékkel és egyéb segédeszközökkel. Végül ott a Dunkirk, mely a történelmi hitelesség problémáin túl szinte gyűjteménye a nolani mesterkéltségeknek, hatásvadászatnak és mérnöki szenvtelenségnek. Ugyan miért izguljunk a főhősök nélküli történet szereplőiért, ha nem is ismerjük őket mert nem lettek bemutatva, karakterizálva?

Nolant nagy divat manapság mennybe meneszteni, tévedhetetlennek beállítani és az évszázad rendezőjének nevezni, de ugyanúgy túlértékelik, mint filmjeit. Persze mint mindenkinél nála is vannak pozitívumok - és hogy ne vádoljanak egyoldalúsággal bennünket, ezekről is szót ejtve emeljük ki, hogy Nolan mindig nagyon igényes képekkel dolgozik, valóban mesteri látványvilágot varázsolva nézői elé. Méltányolandó, hogy tartózkodik a napjainkban mindent elárasztó CGI (Computer-Generated Imagery) alkalmazásoktól és látványtrükköktől. Az is pozitívum, hogy filmjei mindig világos történetvezetésűek, logikailag jól felépítettek. Érdekes "vonalvezetésűnek" tartom például "A tökéletes trükk" című 2006 -os filmjét, melyben végig képes lekötni a nézőt, pusztán a rendezésből adódó sajátos hangulatkeltéssel. 

Ám akkor is zavaró Nolan rendezéseiben a furcsa személytelenség és művi jelleg, mely nagyon sokszor a reális és természetes viselkedéstől mérföldekre álló helyzeteket és megnyilvánulásokat teremt. És mielőtt erre valaki rávágná: éppen ettől művészi, tegyük hozzá mi is: éppen ettől hiányos és szegényes az egész, ami minden Nolan film után valamilyen megmagyarázhatatlan űrt (hiányérzetet) hagy maga után a nézőben. A napjainkban alkotó élvonal - David Fincher, Oliver Stone, Tarantino, Zemeckis, Cameron, Ridley Scott, David Lynch, Spelberg , Luc Besson, Peter Weir, Edward Zwick (és még sokan) - másodvonalában Nolannak is ott a helye, de az évszázad rendezője címmel felruházni nagyon elhamarkodott döntés volna.

Összességében Christopher Nolan korunk elismert rendezője, aki képes volt magát az érdeklődés középpontjába pozicionálnia. Ugyanakkor az a felhajtás és túlzásba vitt felmagasztalás, ami manapság minden szinten övezi képességeit és munkáit, messzemenően nagyobb jelentőséggel és tehetséggel ruházzák fel, mint amilyen helyet valójában elfoglal a többi rendező között. Bár a latin mondás szerint "De gustibus non est disputandum" (azaz ízlésről nem lehet és szabad vitázni) Nolan értékelése (és általában a filmrendezők értékelése) hordozhat magában objektivitást is. Ezen az alapon próbáltuk értékelni mi is Nolant. 

Christopher Nolan eddigi filmjei:

  • A csapda - Following (1998)
  • Memento (2000)
  • Álmatlanság - Insomnia (2002)
  • Batman: Kezdődik - Begins (2005)
  • A tökéletes trükk - The Prestige (2006)
  • A sötét lovag - The Dark Knight (2008)
  • Eredet - Inception (2010)
  • Side by Side (2012)
  • A sötét lovag - Felemelkedés (2012)
  • Az acélember - forgatókönyvíró (2013)
  • Csillagok között - Interstellar (2014)
  • Dunkirk (2017)

***

[Zárásként annyit szeretnénk kérni, hogy azok, akik sértve érezték magukat korábbi posztunk miatt - mert kemény szavakkal merészeltük illetni kedvenceiket - ne itt akarjanak szájkaratéval bosszút állni rajtunk, mert legnagyobb sajnálatunkra úgy kivágjuk kommentjeiket, mint a huzat. Köszi és bocsi.]

Filmekről csak jót vagy semmit? Válasz Kovács Gellértnek

Egy hete megírt és nagy port kavart posztunkat melyben a túlértékelt filmekről indítottunk vitát - négy konkrét filmet véve górcső alá (Mad Mad 4., La La Land, Rendes fickók, Dunkirk) - még aznap nagy elánnal kommentálta egy bizonyos Kovács Gellért mégpedig Facebook oldalán. Sajnos szégyen-nem szégyen, az illetőről egészen addig a percig nem is tudtuk, hogy a világon van, lévén, hogy sajnos nem olvastunk tőle még semmit. A Facebook oldalán közreadott írása után kerestünk csak rá nevére és derítettük, ki, hogy újságíró, filmkritikus az illető (de hogy hol "filmkritizál" arról csak még hosszabb nyomozás után tudtunk némi infót szerezni) Azért posztunkra megírt véleményéből a következőket "leszűrtük":

Kovács Gellért szerint filmekről CSAK pozitív dolgokat lehet írni, vagyis kizárólag dicsérni szabad minden filmes alkotást, főleg akkor, ha az adott műveket sokan látták és szerették. Ellenvéleményeknek  ilyen esetekben helye nincs, csak a pozitív kritika a jó kritika. 

Nehéz erre kapásból valami frappánsat írni, mert ez az elképesztő vélekedés tőlünk annyira eltérő és idegen gondolkodásmódot tükröz, hogy arra alig vannak szavaink. De így elsőre egy kérdés: nevezheti e magát valaki filmkritikusnak, ha CSAK és kizárólag dicsérni tud és szinte soha nem fogalmaz meg negatívumokat? Szerintünk nem. De egy másik kérdés is adódik: mennyire egyenes dolog az, ha egy kizárólag dicséreteket megfogalmazó filmkritikus nekiesik annak, aki megszegve az említett "szabályt" negatív kritikával merészel illetni pár filmet? 

Most viszont szeretnénk megfogalmazni mi is saját elveinket, hogy aztán mindenki maga tudja eldönteni melyik álláspontot érzi jobban magáénak:

  • - hiszünk a szabad véleményalkotásban, ami lehet pozitív és lehet negatív is
  • - hiszünk abban, hogy BÁRMIRŐL lehet negatív véleményt megfogalmazni
  • - hiszünk abban, hogy van igény mindkét irányú kritikára (pozitívra és negatívra is), mert az emberek nem csak az ömlengésekre kíváncsiak, hanem a kritikai hangokra is
  • - hiszünk abban, hogy az olvasókra kell bízni, mit olvasnak el és mit nem, mint ahogyan egy-egy poszt sikeressége sem külső megmondó-embereken, "hírneves" filmkritikusokon múlik, hanem kizárólag azon, hogy színvonalas e egy írás és így méltónak tartják e az emberek az elolvasásra.
  • - hiszünk abban, hogy a negatív kritika is lehet értékes, mert rávilágít a hibákra, amiből leszűrhetőek következtetések. Gyermeket sem úgy nevelünk, hogy csak dicsérjük, hanem néha a fegyelmezésnek is helye van.
  • - hiszünk abban, hogy nincsenek 100% -os egyen-vélemények, vagyis mindig akad a nézők közt egy jelentékeny hányad, mely nem ért egyet a mainstream többségi vélekedéssel, és az ő véleményük is ugyanúgy értékes.
  • - hiszünk abban, hogy nem mindenki van elájulva a La La Land, Mad Max 4, Rendes fickók és Dunkirk című filmektől.
  • - hiszünk abban, hogy IGENIS LÉTEZNEK TÚLÉRTÉKELT FILMEK, melyeknél a média és a filmes "szakértők" (sokszor az Oscarokról döntést hozók) agyondicsérnek valamit, ami nem olyan értékes, mint ahogyan beállítják (és amilyen mértékben díjakkal elhalmozzák). Szerintünk ide tartozik az általunk kritizált 4 film is.
  • - hiszünk abban, hogy lehet túlértékelt film olyan is, ami jelentős nézettséget ért el és esetleg milliók láttak
  • - hiszünk abban, hogy attól, hogy megjelenik egy poszt, ami túlértékeltnek nevez egy-egy nagy nézettségű filmet, még nem tartja "megtévesztett birkáknak" a filmek rajongóit (bármennyire is így próbálja beállítani Kovács úr) Ilyesmi soha nem állítottunk.
  • - végül hiszünk abban, hogy ha a negatív kritikákat megtiltjuk, azzal ártunk a filmvilágnak, a szólásszabadságnak és uniformizált egyen-gondolkodást erőltetünk az emberekre. 

Zárásul kiemelnénk: akik nem csak folytonos ömlengésekre kíváncsiak, hanem a többségitől néha eltérő, kritikai észrevételekre és ellenvéleményekre is, azok továbbra is keressenek bennünket bátran. A többieknek Kovács urat javasoljuk (bárhol is dicsérgeti kedvenc filmjeit).

kovacs_gellert_kritikus.jpg

fotó: Horváth Péter Gyula (forrás: nullahategy.hu)

Christopher Nolan (Dunkirk) "túlértékeltségéről" egyébként legújabb posztunkban írtunk, melynek címe: "Tényleg zseniális rendező Nolan"   itt bővebben is megindokoltuk véleményünket. 

----- X -----

logo.jpg

2017.08.01.14:00

Most akkor kell kerítés a migránsok ellen, vagy nem?

Jó kérdés és sokakat is foglalkoztat. A kormányoldal egyértelműen hasznosnak tartja (ők építették), az ellenzék megosztott az ügyben (hallani tőlük ezt is, azt is), az emberek többsége meg ki tudja mit gondol. (Ennek kiderítésére nem tartom éppen hiteles eszköznek a nemzeti konzultációt.) Mindenesetre a kerítés kapcsán három álláspontot hallani többnyire: az első maradéktalanul híve a kerítésnek, sőt még erősítgetné, bővítgetné, hosszabbítgatná is, az őrző személyzet gyarapításával, (fellépési jogkörük kiterjesztésével). A második álláspont nem hisz benne, de mivel jobbat nem tud, így elfogadja (eltűri) létét, a harmadik álláspont meg azonnal eltávolítaná.

kerites.jpg

Ha mindhárom véleményt megrágjuk és kicsit figyelemmel kísérjük a világban zajló folyamatokat is, akkor be kell látnunk valamit: a kerítésre óriási szükség van. Indoklás? Nézzük sorban.

Először is a kerítés már bizonyított: ezrével akadályozta meg az illegális határátlépéseket olyan esetekben, amikor az "érkezők" biztosan nem politikai üldöztetés vagy háború elől jöttek Európába - menekültként - hiszen "származási" országuk harc és háború mentes övezet volt.

Másodszor visszatekintve megállapítható: a 2014 -ben kezdődő világméretű migráció egyáltalán nem átmeneti jelenség, sőt gyakorlatilag nem látni, hogy meddig fog még elhúzódni. Ha pedig ez a helyzet, akkor mindenképpen szükséges tartósabb, erőteljesebb eszközökkel is felkészülni az esetleges intenzívebbé válásra (a még nagyobb arányú "népvándorlásra"). Ez a bizonyos tartósabb és erőteljesebb eszköz pedig mai tudásunk szerint csakis a kerítés lehet (amíg valaki nem talál ki jobbat).

Harmadszor: minden jel arra mutat, hogy az első, politikai (háborús) okokból kezdődő migrációt (menekülést) felváltotta a megélhetési migráció, amit előre tekintve hamarosan követni fog a klíma-migráció is. Hogy ez mit jelent? Azt, hogy bizonyos térségekben - például a Közel-Keleten, Indiában és Afrikában - olyan klíma-folyamatok zajlanak, melyek hamarosan élhetetlenné teszik az említett térségeket. Nő a hőmérséklet, egyre szélsőségesebb időjárási anomáliák jelennek meg, egyre nagyobb az ivóvíz hiány, egyre durvább a túlnépesedés, egyre nagyobb az elsivatagosodás (a talaj erózió), egyre kevesebb a termőterület és egyre egészségtelenebbé válnak az életkörülmények. Ez pedig szinte biztosra vehető módon növelni fogja az Európába vándorlás volumenét.

Végül negyedszer: a terrorizmus veszélye sajnos globális problémává nőtte ki magát és sem az ENSZ Bt, sem a G20 országok, sem az EU nem találja az igazi ellenszerét. Nem bizonyítható, hogy direkt összefüggés volna a migráció és a terrorizmus között, de ezt cáfolni sem tudja senki. És az is tény, hogy nagy számú, ismeretlen kilétű tömeg hazánkba érkezése kockázatokat rejt magában, márpedig minden ilyesmi kerülendő, ha az életünkről és családjaink biztonságáról van szó.

Nem gondolom, hogy az öreg Soros Györgynek köze lenne a migrációhoz (nem hiszem, hogy 20 dollárosokat nyomna a szírek, etiópok kezébe, csak hogy Európába induljanak) és azt sem hiszem, hogy a migránsok elvennék a munkahelyeinket. Viszont igenis hiszek az EU -val való együttműködésben és ebben a nyavalyás kerítésben is. A helyes út valahol a nyugati nyitás és a kerítés közt vezet előre (és nem pedig visszafelé).