Különvélemény

A 4 leginkább túlértékelt film az elmúlt két évből

2017. július 22. - Túlélő ...

Az elmúlt két évben elég sok jó film jelent meg a magyar mozikban, mondhatni a bőség zavarával küzdöttünk. Ezek között voltak olyanok, amelyek megfelelő elismerést kaptak a kritikusoktól (méltányolták színvonalukat) voltak amelyeket nem értékeltek helyükön (alábecsült alkotások) és akadtak olyanok is, amelyeket rettenetesen túlértékeltek. Most ezek közül választottuk ki azt a négyet, melyekről szinte "kötelező" volt mindenkinek hozsannáznia (az egyszerű bloggerektől az elismert filmesztétákig). 

Először a már 72 éves George Miller disztópikus  alkotása a Mad Max 4: A harag útja jelent meg 2015 május 15 -én a hazai mozikban, és összesen 6 (azaz hat) arany szobrocskát zsebelt be a 2016 -os Oscar gálán (bár tény, hogy mindet másodvonalbeli kategóriákban kapta: mint legjobb látvány, jelmez, vágás, smink, hangkeverés és hangvágás). Nagyon sokan magyaráztak rengeteg mindent ebbe a filmbe, kezdve a nemi szerepek és női egyenjogúság méltányolásától a különböző társadalomkritikákig és az elemzők versenyt dicsérték az alkotás állítólagos mélyenszántó mondanivalóját is, a "mit gondolhatott a költő" szlogen, iskolában belénk nevelt reflexei mentén. Ám valójában ez egy nagyon egyszerű alkotás és pontosan azt jelenti, amit mutat is, vagyis egy közösség kínlódását egy világkatasztrófában sivataggá vált vidék nyomorúságos körülményei között, mégpedig a vízért és olajért küszködve. A közösség aberrált, szellemileg teljesen leépült fiatalokból áll (érdekes módon csupa 20-as és 30-as férfiból), akik félmeztelenre vetkőzve és valamilyen rituális okból kopaszra nyírva (illetve fehérre mázolva) autókkal, motorokkal, kamionokkal száguldoznak fel - alá a sivatagban. Céljuk: olajat szerezni és mindenben kiszolgálni vezetőjüket, Halhatatlan Joe -t (Hugh Keays-Byrne). Ez a bizonyos vezér mint a leggusztustalanabb figura, fekélyes testtel, lélegeztető géppel (Darth Vader medmexesítve) úgy tartja fenn hatalmát, hogy ő birtokolja a vízkészleteket és vallásos szövegekkel fanatizálja harcosait. Utóbbit Miller a skandináv mitológiából "kölcsön vett" valhalla emlegetésével oldotta meg. Katyvaz, teljes logikátlanság minden szinten.

filmek.jpg

Ebbe az összevissza világban "mozognak" a főszereplők: Furiosa (Charlize Theron), aki meglóg egy tartálykocsival és Mad Max (Tom Hardy) akit fogságba ejtenek, és aki szintén meglép tőlük. A sztori egyszerű, mint a százas szög: a meglógott kis csapatot üldözik  a film első másfél óráján keresztül, majd azok visszafordulnak és az utolsó 30 percben elfoglalják az aberráltak támaszpontját a vízkészlettel együtt (megölve a főgonoszt). Ennyi. A film azért tűnik nagy durranásnak, mert baromi látványos (ezt el kell ismerni), ugyanakkor gyereknek vagy hülyének nézi a gondolkodásra képes nézőket, a rengeteg marhaság bevetésével. Ilyen az is, hogy a főgonosz terhes nőket tart fogva és az anyatejükön él (jesszus), meg hogy az elfogottak vérét átfolyatják magukba az aberráltak. Gáz az egész, de manapság a látvány a lényeg, abból meg kapunk ezerrel. 

A második hasonlóan túlértékelt film a dögunalmas és elcsépelt klisékkel telepakolt "nyálland", akarom mondani La La Land (magyar címén Kaliforniai álom). Ezt is megrakták Oscarokkal, szintén kapott vagy hatot (idén februárban).  Musicalként került a mozikba, Damien Chazelle rendezésében, Emma Stone és Ryan Gosling főszereplésével. Mindenki elolvadt ettől a filmtől és szinte ki lett közösítve az a szemét blogger, aki nem kapott mindjárt eksztatikus orgazmust tőle. Pedig egy nagy közhely-gyűjtemény, elcsépelt sztorival, közepes zenékkel, gyenge kivitelben. De mégis újdonságot jelentett, hiszen zenés formában, a régi Hollywoodot megidézve, a dzsessz műfaját misztifikálva és a filmezés hőskorának esszenciáját meglengetve mély érzelmi viharokat tárt elénk (vagy legalábbis ezt a látszatot keltette). Igazából azt az elcsépelt konfliktust láthattuk, hogy napjaink két huszonévese miként oldja meg a "magánélet kontra karrier" dilemmáját, miközben nem boldogulnak azzal a helyzettel, hogy együtt is maradjanak, de közben egyformán érvényesüljenek is. Ezt öntötték aztán nyakon zenés-táncos sziruppal, a színek-fények sajátos használatával és Emma Stone könnyes szempilla rezegtetéseivel. A végeredmény egy unalmas kínlódás, melankolikus érzelmi túltöltéssel, lágy zenékkel és egy kiszámítható végkifejlettel. Gyenge, gyenge, gyenge, de megkajálták sokan, az Amerikai Filmakadémia meg nem hagyhatta ki méltatását, ha egyszer magát Hollywoodot (a Szent Grált) és a nagyon is amerikai dzsesszt emelte magas piedesztára (cseles módon elrejtve ebbéli szándékát). 

Harmadik helyen említhető a "Rendes fickók" címen, 2016 -ban bemutatott Shane Black film, szintén Gosling úr főszereplésével és a jobb napokat is látott Russel Crowe szerencsétlenkedésével. Már a sztori is nagyon gyenge, de ezt sikerül alulmúlniuk a színészi alakításokkal és a vontatott rendezéssel is. A sztoriról annyit, hogy egy kiöregedett verőlegény és egy elbutult detektív nyomozását szenvedhetjük végig - egy eltűnt lány megtalálásáért - hihetetlenül szánalmas poénok, és halványra sikeredett akciók tucatjai közepette. Ezt a filmet is agyondicsérte a filmes blogok többsége (a kritikusokkal együtt), de a nézők ennek dacára sem értékelték, így igazi siker nem lett belőle. Kicsit vulgárisan fogalmazva és egy klasszikus idézve: "bizony van az úgy, hogy a néző nem eszi meg, amit elé tesznek, hiába bátorítják azzal, hogy milyen fantasztikus az íze, mikor látja, hogy szar van előtte." Na, ez a film ennek az alapigazságnak a tanpéldája. Pedig bevetették még szegény Kim Basingert is (gyermekkorom szex szimbólumát), aki 64 évével még mindig hihetetlenül jól néz ki. A film összességében bukás volt, de sajátos módon a szakma méltatása közepette (érdekes konstelláció).

Ennyi a három leginkább túlértékelt filmről, de ebben a kategóriában újabb esélyesek is akadnak. Itt van például a jelenleg vetített, és mozikban játszott Dunkirk című háborús film, melyről az összes (szó szerint összes) filmes oldal dicshimnuszokat zeng. A rendező: Christopher Nolan a második nagy világégés egyik látványos csatáját dolgozta fel, melyben a szövetséges csapatokat bekerítették a németek 1940 májusában. A franciaországi Dunkirk városának környékére szorult és tengerparton rekedt 300 ezer szövetséges katona kétségbeejtő helyzetbe került: vagy kimenekítik őket a csatorna túlpartjára, vagy a németek mészárolják le őket.

A film sztorijával nem kellet sokat bajlódni, hiszen adott volt, maga a történelem "írta meg" 77 évvel ezelőtt. Egyéni sorsokkal sem "vergődtek" sokat, Nolan nem tartotta fontosnak, hogy valódi főszereplőket emeljen ki, vagy személyes konfliktusokat tárjon elénk. Maradt a látvány, erre épül az egész alkotás és ez úgy tűnik bőven elég is ahhoz, hogy a filmes elemzők elájuljanak a filmtől. Jó is a Dunkirk, de az a tömeges hozsannázás, ami övezi, nagyon túlértékeli. A nagy hype, ömlengés, nyáladzó tömjénezés és 10 -ből 10 -es pontozások tömkelege figyelmen kívül hagyja a "hozzáadott érték" fogalmát, mely a filmipar esetében azt jelenti, hogy a készítők valami újat alkotnak, színjátszással katarzist váltanak ki, valódi, emberi érzéseket jelenítenek meg egyszerű eszközökkel. Egy már lezajlott, pontosan feltárt és közismert történelmi esemény látványos megfilmesítése szép dolog, de nem a filmezés csúcsa, (főleg ha önmagában más nem tud nyújtani). Félreértés ne essék: a Dunkirk jó szórakozást nyújt, látványosan elkészített alkotás, csak ne nevezzük az évszázad filmjének. [2017.07.22.10:27]

A bejegyzés trackback címe:

https://kulonvelemenyunk.blog.hu/api/trackback/id/tr8912680143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

UFP P 2017.07.23. 12:23:54

@Túlélő ...: Ha téged a mad maxben ezek a dolgok zavartak, akkor tényleg nagyon elment melletted az a film haver... még jó, hogy a csupasz pisztolyban nem vagy fönnakadva azon hogy egy inkompetens karakter rendőrt játszik...

Mondd csak! Nem szereted te véletlenül az adam sandler és transformers filmeket ?

netrunner71 2017.07.23. 12:40:53

@UFP P:

:-D :-D
Az utolsó mondat hangneme egy kicsit arra a bizonyos medvéére hasonlít, amelyik a vadászt kérdezte a félresikerült vadászat után:

- te vadász! te tulajdonképpen minek is jársz ide?

:-D

thoms 2017.07.23. 12:58:38

Nem lennék a szerző helyében. Úgy tűnik,hogy egy kurva filmet sem tud élvezni,szegény. :D

Loralai 2017.07.23. 13:02:08

@Bambano: A Keresztapa meg arrol szol hogy egy bolond oregember mindenkit kinyir aki neki nem szimpatikus? Biztos annak is ket oldalas lett a forgatokonyve. Ha lattad volna a Mad Max FR story boardjat leesbe az allad. A jovoben probalj meg egy kicsit ertelmesebb hozzaszolast irni mert ugy tunik kb. 12 eves lehetsz. vagy lehet hogy annyi vagy?

Túlélő ... 2017.07.23. 13:24:02

@thoms: "egy kurva filmet sem" - érdekes. Négy filmből állna az egész filmipar? :-) Nem lennék a helyedben, ha ennyire beszűkültél barátom. :-)) :DDD

Túlélő ... 2017.07.23. 13:25:16

@UFP P: ... ha neked tök mindegy mit nézel, mert semmi sem zavar a Mad Maxben, akkor minek nézed egyáltalán? :-))))))

Infect82 2017.07.23. 14:43:09

Sima fikablog ez semmi más.

thoms 2017.07.23. 14:57:18

@Túlélő ...: mielőtt ilyeneket kommenttelsz,légyszives olvasd vissza az előző hozzászólásaimat. Csak pozitívan... ;)

Control_ 2017.07.23. 17:39:26

@Advanced Flight: nagyon köszi! Mióta keresem már a nevét. Egyszer láttam valahol, azóta szeretném megmutatni a lányomnak a képét. Bluggy hal ... azaz! Köszi még egyszer!

Az Ellenálló 2017.07.23. 17:53:45

Ez csak egyéni vélemény, szerintem nem túlértékeltek (már amelyiket láttam belőle). Szánalmas, hogy megpróbálja a posztíró az összes többi kritikusoldalt elfogultnak beállítani és nem gondol arra, hogy másnak tetszhet az a film amit ő nem ért vagy nem kedvel.

Túlélő ... 2017.07.23. 18:00:26

@Az Ellenálló: hol olvastál olyat a posztomban hogy elfigultnak állítik be más oldalakat??? És miért ne gondolnék arra, hogy ezek a filmek másoknak tetszenek? Nincs ezzel bajom, csak leírtam egy véleményt indoklással. Ennyi.

Túlélő ... 2017.07.23. 18:24:16

Szeva Infect82! Szánalmaskodj máskor is, csak másfelé (ha ilyen rossz itt neked, mi a búbánatos nénikédért jöttél.) Amúgy egy élmény volt veled! Csaó! :)))DD

Ursus Arctus 2017.07.23. 18:28:38

@Chris Kyle: a kritika gyakorlás-, olvasás- és elfogadás egy bizonyos kulturális szinthez kapcsolódik. Lényeges volna, hogy fejlesszük, mi magyarok is, akárcsak a konstruktív vitatkozás "művészetét".

Arte Peritus 2017.07.23. 19:03:00

@Túlélő ...:
Szerintem a "túlértékelt film" kifejezés két feltételt takar:

1.) Az adott film több rangos elismerést is megkapott (pl. Golden Gobe, Oscar) de ezeket valójában nem érdemelte volna meg.
2.) Olyan filmalkotás, melyet a kritikusok dicséretekkel, ömlengésekkel halmozták el, jórészt érdemtelenül.

Én legalábbis így értelmezem a dolgot.

Túlélő ... 2017.07.23. 19:09:47

@Lector Oris: .... kábé stimmel. Lehet a két általad említett feltétel valamelyike, esetleg mindkettő egyidejűleg, vagy csak simán annyi, hogy egy adott filmet túlságosan nagy média hype övez!

Arte Peritus 2017.07.23. 19:53:15

@Túlélő ...: az Oscarok érvényesek a La La Landra és a Mad Maxra, a média hype és kritikusok tömjénezése a Rendes fickókra és valószínűleg mind a Dunkirk -re.

exterminador 2017.07.23. 20:14:00

Ezekből A rendes fickókat láttam. A hype-hoz képest tényleg nem volt valami nagy szám. De egynek elment.

Csetepaté márki 2017.07.23. 20:28:50

@Túlélő ...: Szerencsére nem te rendezted a Fury Road-ot. Mégis hogy nézzenek ki a főgonoszok? Mint egy emós ratyibanda, vagy mint a minden kocsmában könyöklő barmok? Senki se menne be a moziba, mert röhejes lenne. Meg kereskedjenek tojással meg friss salátalevelekkel?
Volt egy barátnőm, aki hasonló okok miatt a világ legszarabb filmjének nevezte Luc Besson Élethalálharcát. Persze a Magyar vándor a kedvence meg a nézhetetlenül szar Login is tetszett neki. Te is ez a szint vagy.

Túlélő ... 2017.07.23. 20:49:55

@Csetepaté márki: te meg az a szint vagy, aki beveszi, hogy egy közösség csak 20-30 közti férfiakból állhat a semmi közepén, akik mind szellemi fogyatékosok kopaszra borotválva, fehérre mázolva és egyetlen embert szolgálva a sivatag közepén, aki meg anyatejen él és akinek főemberi vérátömlesztést kapnak minden sterilizálás vagy vércsoport ellenőrzés nélkül. Azért ez is sokat elárul valakiről :-)))) DDD

Fortress 2017.07.23. 21:40:30

@Chris Kyle: Jó a Dunkirk, de az is igaz, ami ebben a posztban, kritikaként megfogalmazódik. Látványos film, de jót tett volna az egésznek, ha kicsit emberközelibbé teszik, valódi főszereplőkkel és sorsokkal.

Fellegjáró Marci 2017.07.23. 22:08:57

A Dunkirk alatt legszívesebben eret vágtam volna magamon. A Mad Max-et meg jópár helyen elküldtem mára francba...

maxval a mélyelemző birca · http://bircahang.org 2017.07.24. 06:41:46

A Dunkirk olyan rossz, hogy bele se néztem.

Krisi 2017.07.24. 08:58:23

imádom, hogy a Mad Max-et mindenki olyan indokok miatt húzza le, hogy "szar a történet" vagy hogy "komolytalan", meg elkezdenek belekötni mindenbe, hogy mi nem valósághű vagy hogy hol sántít a sztorivezetés.

Nos titeket szeretnélek emlékeztetni, hogy van a filmben egy vak fickó, akinek az a szerepe az autos üldözésben, hogy egy MAZ katonai nehézvontatóra van felrögzítve láncokkal (amire rá van pakolva 9000 Wattnyi erősítő), és egy szólógitáron pönget, amiből néha csak úgy lángcsóvák jönnek ki.

Hadd kérdezzem már meg, hogy ezek után még mindig komolyan vettétek a filmet? mert ha igen, akkor az nem az alkotók hiábja :)

ennyi erővel a gyűrűk urát is húzzátok le, hogy nem történelem hű, vagy a star wars-ot is, hogy dehát az űrben nem is hallatszanak a robbanások, mert vákuum van...

a mad max 4-nek pont az az erőssége, ami miatt minden önjelölt filmkritikus beleköt: hogy egértelműen az autókról, a sebességről, az adrenalinról, a látványról és hangzásról szól. Egy film, amiben hiába vannak sztárok, mégis a kaszkadőrök a főszereplők. A sok cgi-vel telepakolt ganaj után úgy kellett e za film, mint hűtőbe a világítás, és Müller bácsi megadta nekünk azt, amire évek óta vártunk.

de amint látom ez nem mindenkinek egyértelmű, aki meg a kiemelkedő színészi alakítások vagy a sztori miatt ment be a moziba és csalódott, az magára vessen.

Master. 2017.07.24. 09:37:21

@Krisi: 3842 hozzászólás? Atya-gatya, te itt éled az életed?
Amúgy azt írod:
" ... az autókról, a sebességről, az adrenalinról, a látványról és hangzásról szól."
Ok. Milyen sebesség érhető el a sivatagos utakon? Milyen autók ezek a roncsok, melyekből semmi teljesítmény nem nézhető ki? Adrenalin, látvány, hangzás? Nem választhatóak el a hihetőségtől.

Krisi 2017.07.24. 10:18:48

@Chris Kyle: azt hittem már kiment a divatból hogy tök ismeretlenül kapásból személyeskedéssel indítunk amikor a másik véleményére reagálunk, de akkor legyen hát: neked meg tök menő a katonás fegyveres kommandós képed, inkább nem is merek kötöszködni mert nyilvánvalóan tökös gyerek lehetsz :)

amúgy meg igazad van, sivatagos utakon tényleg nem lehet gyorsan menni, pld Bonneville-ben is csak vánszorogni szoktak :D

de látom te is az a fajta ember vagy aki 100% realitást vár el egy scifi-től, szerintem kerüldd el messze ezt a műfajt, mert sok minden másban is csalódni fogsz még

Szotyi_ 2017.07.24. 11:00:36

Jó film a Dunkirk, de közel sem annyira mint ahogy a kritikusok mondják. Király hogy minimumon van a cgi és ahol lehetett valódi gépek és valódi hajók vannak, de legalább modellek. Ennek ellenére tele van zavaróan "filmes" megoldásokkal. De a legrosszabb, hogy miért kellett korhatár nélkülire csinálni? Háborús film csepp vér nélkül...

Master. 2017.07.24. 11:27:18

@Krisi: milyen személyeskedés???? Megemlítettem, hogy mennyi a kommenteléseid száma. Ez személyeskedés? Amúgy sci-fi lenne a Mad Max? Ma is tanultam valamit. :-)))) DD

Drednaught 2017.07.24. 12:48:36

Hát ez fura, de nagyjából és egészében teljesen egyet tudok érteni a bloggerrel.

Mad Max
Én nem tettem volna a listára és főleg nem gondolnám, hogy ez ennyire komolyan vette volna magát.
Természetesen az egész film csupa-csupa túlzást, szimbólum és szinte minden jelenete önálló életre akar kelni, mint vadító idézet.
(pl. az egyik gonosz vezető, akinek megvakítanak a szilánkok, de ő vakon halad tovább két kezében uzival... valamiféle perverz "igazság-szimbólumként").
Szóval ha komolya filmre ültél be, nagy csalódás lesz ez, de kicsit beszívva vagy épp laza szórakozásra vágyva ez igenis egy fasza film.
Komolyan venni persze nem szabad, de én alig várom, hogy újabb művek készüljenek ebből az 2univerzumból".

2.Nyálland
Minden szavaddal egyetértek.
El se tudom hinni, hogy egyáltalán jelölésig jutott ez a nyállal összetapasztott klisécsomag. Szönyű élmény volt.

3. Nem láttam

4. Most láttam és nekem is ez jutott az eszembe egyből a film után.
Egész jó a kezdete. Van hangulata, van benne feszkó... bár már ott is feltűnt nekem, hogy Nolan mindenhova az Eredet-Batman zenéjét teszi, mintha mást nem is ismerne erre a célra alkalmatosnak. Sztem ő még egy Keresd a nőt kaliberű vígjátékba is ezt tenné bele...
Aztán azonban a film nem alakul semerre. Némileg Katyn/56/stb.-féle szánalmas, veteránnyalogató, hőseposz-teremtő, megrendelt propagandafilm lesz belőle.
Spoiler!: A vége a rossz, amikor Shaymalan-i fordulatnak szánt megoldással húzza be a felismerést, hogy nem gyáva patkányozás, hanem hősöknek kijáró üdvözlés fogadja őket... Ez szánalmas volt.
A legrosszabb viszont az Kenneth Branagh, aki mint valami őrült Hamlet, aki lecibált egy tábornoki zubbonyt egy hulláról és azóta egy mólón, filozofál, okosakat mond és narrálja az eseményeket.
tényleg csak látvány volt az egész, tele túlzással és rettenetes idiotizmussal.

P.S: A srác, akinek úgy kezdődik a kalandja, hogy kétszer is megpróbál szarni, végül nem tud soha könnyíteni magán a film során.
Ez kiváló paródiaalap lehetne: egy katona, aki nem is túlélni akar, csak szarni és körülötte minden robban, süllyed, lángol, de ő csak szarni szeretne és ehhez keresi a lehetőséget a világégés kellős közepén.

+1.
Doctor Strange
Nem értettem, hogy mire ez a nagy imádata ennek a filmnek.
Szerintem egy katyvasz volt.

kerecsen2010 2017.07.24. 13:04:33

Mad Maxet élveztem, azzal a hozzáállással, hogy nem kell komolyan venni, jöhet a látvány. Meg persze nő vagyok, így nekem bejöttek a kemény csajok. Rendes fickókat nem láttam, a La La Land-et sem, utóbbit teljesen tudatosan, mert - ahogy itt fentebb valaki már említette - messziről bűzlött. Na meg kevés túlértékeltebb színészt ismerek, mint Ryan Goslingot. Főleg, amikor 20 éve pókhálósodó női kritikusok a nyálukat csorgatják, hogy milyen jó pasi. A Dunkirk-öt viszont szándékomban áll megnézni, és az az érzésem, nem fogok csalódni. Nolan csak egyszer tévedhetett akkorát, mint a Csillagok között, ami simán ide illene a leginkább túlértékelt filmek közé.

Suksori 2017.07.24. 19:32:47

túlértékelt.

először adok a filmnek egy körülbelüli pontszámot 10-es skálán.
utána megnézem, mennyi a rotten átlag, imdb átlag, metacritic, ki tudja mi van még, majd megnézem mennyi és milyen díjat kapott-ebből kihozok egy kb. pontszámot az említett 10-es skálán
majd összevetem a kettőt és az eltérés számít.

pl. nálam az arrival-érkezés 4/10-et ér, 8.3 a rottenen +94%, imdb 8/10, jelölték legjobb film kategóriában oscarra, mesterműnek is nevezték jópáran, tehát egy olyan8.5/10 re jön ki legalább, az 4.5-tel több mint az én pontszámom, szóval ez egy baszottul túlértékelt film.
mad max, la la land is, de ott ekkora nagy különbség nem volt a pontszámok között

eßemfaßom meg áll 2017.07.24. 21:41:19

@Cifu78: "amely a nézők nagyon jó részének bizony bejött" A Barátokközt is bejön a nézőinek ettől még talán nem kellene hanyattesni tőle.

INDAGEBASZ 2017.07.24. 22:50:45

2. VH fan vagyok, mindent elolvasok, megnézek és ezért a Dunkirk kicsit csalódás volt.
Azon a néhány kilométeres szakaszon 400,000 ember rekedt ott, a filmen ez látványosan kevés, a megmentésükre induló hajóflotta kb. 50 hajó és a brit légierő 3 gépből áll a film szerint. Nincs meg a háttér...CGI-zni gondolom nem nagyon akartak, vhogy ez a része béna a filmnek.
Spoilerveszély:
a film utolsó mondataiban ott van h az összes angol kimentése után az addig visszatartott franciákat is kiviszik és nagyon komolyan néz hozzá Kenneth Branagh....hát senkit nem vittek ki, 35,000-en estek fogságba, köztük Robert Merle aki megírta a Két nap élet c. könyvét erről.
Amúgy élvezhető, technikailag korrekt film, alapjáraton tartja a szuperhős katona fílinget és megmutatja mennyire be volt tojva mindenki a parton. Nem rossz de többet vártam.

A Mad Maxet a helyén kell kezelni, én még hangalámondásos vhs-en láttam az első részt egy béna művházban, nekem ez a sztori benne, a másik kettő film sztem is kuka.

eßemfaßom meg áll 2017.07.25. 08:18:41

@Csetepaté márki: "mert röhejes lenne"

Még szerencse, hogy az nem volt röhejes amit leforgattak :)))

eßemfaßom meg áll 2017.07.25. 08:21:43

@Krisi: "még mindig komolyan vettétek a filmet?"

Az a baj, hogy komolyan nem lehet venni, viccnek meg szar. Látványos szar. Persze van egy jelentős réteg akinek a zsenialitáshoz elég a "látványos" rész.

eßemfaßom meg áll 2017.07.25. 08:25:06

@Krisi: "aki 100% realitást vár el egy scifi-től,"

az MM4 melyik része fér bele a sci-fi bármilyen megközelítésébe? Ne vicceljünk már...

Recensens 2017.07.27. 01:25:32

Kemény szavakkal megírt poszt, szigorú ítéletekkel, de egyet kell, hogy értsek vele. Mind a négy film erősen túlértékelt, főleg a szakma részéről. Talán csak a Mad Max esetében mondható el, hogy a közönségnél aratott siker nagyjából lekövette a filmesek ajnározását. A másik három film esetében erről nem nagyon lehet szó.

hakos05 2017.07.27. 22:27:31

Nem értem ezt a posztot: szerinted túlértékelt a Mad Max, elismered hogy csak technikai Oscarokat nyert, majd a sztoriját ekézed, holott senki sem azért szerette a filmet.
"Nagyon sokan magyaráztak rengeteg mindent ebbe a filmbe, kezdve a nemi szerepek és női egyenjogúság méltányolásától a különböző társadalomkritikákig és az elemzők versenyt dicsérték az alkotás állítólagos mélyenszántó mondanivalóját is, a "mit gondolhatott a költő" szlogen, iskolában belénk nevelt reflexei mentén."

Ha érdekel mire gondolt a költő (jelen esetben Miller), olvasd el a nyilatkozatait a filmről (gondolom vannak). Ha egy kritikus elemzéssel közelít egy filmhez az vagy egyezni fog a szerző elképzelésével, vagy nem, de attól ha jól levezetett, simán megállhatja a helyét. Jól is nézne ki a világ, ha minden műelemzésnél elő kéne venni a szerzőt, hogy ő mire gondolt. Szóval a lényeg, hogy NEKED mit mond egy film/könyv, stb.
"Ám valójában ez egy nagyon egyszerű alkotás és pontosan azt jelenti, amit mutat is"
Hogy te a filmben ábrázolt világból nem tudtál következtetést levonni: kiszolgáltatottság egy totalitárius rendszerben (anyatej miatt a nők elállatiasítása), férfi és női összefogás (egyenlőség), azt miért a filmre és a kritikusokra kell kenni? Ez olyan, mintha a Mátrixról azt mondanád, hogy a kritikusok túlértékelik a keresztény, buddhista és egyéb szimbolika miatt, holott csak az, amit mutat: szimpla látványfilm.
A La La Land pedig elég megosztó film lett, pont amiatt amiket írsz róla. Én legalábbis nem tudok ellenvéleményt író "kiközösített bloggerekről." Ha már itt tartunk, valahol volt egy kommented, amiben azzal dicsekedtél, mennyien egyetértettek a cikkel, akkor hol a kiközösítés? :) A "közhelygyűjtemény" és az "elcsépelt sztori" meg szimpla sárdobálás. Külön vicces a közhelygyűjtemény és a mégis újdonság lett szavakat egymás alatt látni a cikkben. Filmkészítési alapvetés: régiből valami újat alkotni. Továbbá ha látod, hogy van mögötte történet (karrier-magánélet dilemma) akkor miért nem lehet elfogadni, hogy vannak sokan, akik ezt is értékelték benne mondjuk a zenék és a látvány mellett? A lopás és a hommage között meg van némi különbség, de ez már külön téma lenne.
"A végeredmény egy unalmas kínlódás, melankolikus érzelmi túltöltéssel, lágy zenékkel és egy kiszámítható végkifejlettel."
Erre inkább nem írok semmit, ez szintén sárdobálás. A vége minden volt csak nem kiszámítható. Ehhez a cukormázhoz pont egy nyálasabb és nem egy realistább végkifejlet illett volna.
A Rendes fickóknak gyenge a sztorija? Az egyik legjobban megírt forgatókönyv volt tavaly, igazi csavaros és agyas krimi. A többi rész innentől sima fikázás, ami megint csak no comment.
Dunkirk: "A film sztorijával nem kellet sokat bajlódni, hiszen adott volt, maga a történelem "írta meg" 77 évvel ezelőtt."
Komolyan ennyire naiv vagy, hogy azt hiszed, ha valami igaz történet, akkor annak kész is a forgatókönyve? Azt előbb filmszerűvé kell tenni valahogy: el kell dönteni min lesz a hangsúly, mik lesznek a csúcspontok. Nolan itt inkább a film vizuális nyelvét maxolta ki.

Fortress 2017.07.28. 20:23:11

@Chris Kyle: tervezünk hamarosan mi is írni a Dunkirk - ről.

Túlélő ... 2017.07.29. 02:49:43

@hakos05: elolvasva értetlenkedő soraidat nem tudom elképzelni, hogy ennyi földhöz ragadtsággal és fantáziátlansággal hogyan tudsz filmekről blogolni? Basszus nagyon felhigulhatott ez a terület. Bár én nem vagyok filmes blogger (csak leírtam amit gondolok ezekről a filmekről) neked elvben ez a "szakterületed" de láthatóan nem is érted hogy miről szól a posztom. Gáz.

hakos05 2017.07.29. 12:39:38

@Túlélő ...: Láthatóan nem is érted, mit írtam. Ha így lenne, nem mennél át személyeskedésbe. Te mire fel kérdőjelezed meg hogy én miről írok? Én sehol nem írtam neked ilyesmit.

Drednaught 2017.07.29. 18:24:59

@Drednaught: Na, végül csak kiderült, hogy nem beszélek hülyeségeket a Nolan-féle zenéket illetően: www.youtube.com/watch?v=LVWTQcZbLgY

Nem is volt ezzel soha semmi baj, egészen eddig a filmig, mert itt kilógott a történetben rejlő potenciális feszkó-keretből.
A film olyan, mintha grandiózus akarna lenni, lelkizős, monumentális, eposzos, csak mintha elvették volna a hozzá ígért eszközök 70%-át: nincs sztori, nincsenek színészek, nincsenek díszletek, nincsenek dilemmák... (utólag visszagondolva a brit flotta legalább annyira volt veszélyes a saját katonáikra, mint a németek, akik mellesleg ugyancsak elég tökvakarósan indultak neki a bulinak)
Így a nyomasztó zene sem elég nyomasztó. A tumultust alakító kb. 100 katona nem elég kétségbeejtő. A tábornok csípős haiku-i üres frázisok.
Az időtényező, ami halállal fenyeget, egyszerűen nem vezet végül sehova, hisz csak bemondják, hogy akkor mostantól visszük a franciákat is...
A megérkező miniflotta kb. 10 hajóból állt.
A Luftwaffe mintha összesen 4 repülővel lett volna jelen az egész eseményen.

Szóval a hangulat végső soron olyan, mintha a világ legnagyobb sporteseményéről lekéstek volna a főszereplők, a nézők, de még a bírók is és mégis elkezdik a műsort, mert jobbat nem tudnak ennél, majd utólag a statisztikák kedvéért feltupíroznák a labdaszedők, pályamunkások és hotdogárusok számát és jelentőségét...

Túlélő ... 2017.07.29. 19:34:19

@hakos05: minden mondatodból árad a beképzeltség és hogy te aztán nagyon értesz a filmekhez, más meg kicsit sem. Kioktató volt a hozzászólásod és emiatt ha volt is benne értékes gondolat (amúgy nem volt) akkor az teljesen elsikkadt a stílusod miatt. Írtál 51 véleményt filmekről a Supernaturalon én meg egyet a Különvéleményen. Ez viszont nem jelenti - még ha ezt is hiszed - hogy 51-szer értesz jobban a filmekhez. Mindez nem személyeskedés (legalábbis nem annak szánom) csak egyszerű észrevétel. Ennyi.

Control_ 2017.07.29. 20:14:47

@Drednaught: Teljesen egyetértek minden szavaddal.

hakos05 2017.07.29. 20:32:55

@Túlélő ...: Értem, ha te az összes kritikust elküldöd a fenébe, mert nem értenek hozzá, csak TE akkor az nem beképzeltség, áh :D Szánalmas hőbörgés most is amit csinálsz, ha meg folyamatosan mentegetőzöl, hogy nem vagy hozzáértő, akkor mi a fenéért írsz filmekről? Mármint írj, de ne ilyen fennhéjázón ahogy a cikkben tetted. Én sose jöttem azzal, hogy én mennyi cikket írtam, ti jöttetek a blogra is feszt a számokkal.
"nem tudom elképzelni, hogy ennyi földhöz ragadtsággal és fantáziátlansággal hogyan tudsz filmekről blogolni? Basszus nagyon felhigulhatott ez a terület."
Ez mi, ha nem személyeskedés? Ahelyett hogy a hozzászólásomra reagálnál nekiállsz itt kutakodni hol írok, majd hülyeségeket vágsz a fejemhez. Meg könnyebb elhárítani, hogy nem volt gondolatiság a hozzászólásomban, mintsem érdemben reagálni rá. Tudom, erre most az fog jönni, hogy jajdebeképzeltvagyok :)

Nietzsche_ 2017.07.30. 15:51:34

@hakos05: Szerintem bárki írhat blogot filmekről. Különben is hogyan mérhető hogy ki mennyit ért hozzá? Az egyetemeken van média és kommunikáció szak Mondjuk azt, hogy akik ott diplomáznak azok "értenek" úgymond a filmekhez. Csakhogy ez nem jelenti azt hogy más nem írhat véleményt egy - egy filmről.

Túlélő ... 2017.07.30. 16:00:24

@hakos05: látom szereted a túlzásokat, csúsztatásokat. Soha nem küldtem el a fenébe az összes kririkust és soha nem mondtam hogy nem értenek a dolgukhoz. De a többségük benézte a posztban említett 4 filmet. Es van 180 lájkolo aki ezzel egyetért. Ez van ha fejed tetejére állsz is. Látom ezt nehezen tudod megemészteni. Ha valami itt szánalmas akkor az ez! D

hannigabi 2017.07.30. 19:37:43

@Túlélő ...: inkább az a szánalmas, hogy nem tudsz mást csak a 180 lájkod mögé bújni. megsúgom neked, hogy 180 lájk 32000-es nézettségnél baromi kevés. mondjuk nem is tudom miért írom ezt ide, úgyis csak azt fogod visszavágni, hogy beképzelt vagyok.

Aldou Raine 2017.07.30. 19:44:46

@hannigabi: Szánalmas, ahogy ide jártok az eszeteket játszani. hannigabi meg hakos05 a Supernatural "élenjáró" filmkritikusai, akik képtelenek megemészteni, hogy az agyondicsért filmjeikről rosszakat írtak. Szánalom. De tényleg.

Creativ3Form 2017.07.30. 19:48:37

@Túlélő ...: Nem mondtad, hogy nem értenek a filmekhez, de még is kijelented, hogy a többségük benézte azt a 4 filmet, amiről a cikkedben írtál. Ez ha nem is teljesen, de kb. majdnem ugyan az. :-) Plusz említetted a beképzeltséget, és ehhez képest még is te vagy az, aki majdnem minden hsz-ébe (nem csak itt, hanem pl. a Supernatural Movies blogon) belecsempészi a 180-at. :-) Igen, felfogtuk, hogy írtál egy cikket, amit megnéuted 32 ezren, és 180-an egyet is értenek vele. Viszont ha jobban belegondolsz, vagy ahogy te fogalmaztál, helyén kezeled a dolgot, akkor rájössz, hogy 32 ezer emberből 180 az elég kevéske. :-) És mielőtt leírod, tisztában vagyok vele, hogy nekem nincs olyan cikkem, ami elérte ezt az nézettséget és like számot. ;-) Ja, és a szánalmas részre kitérve...elég meredek ezzel a szóval dobálózni azok után, hogy ugyan az az ember (azaz te) két különböző felhasználó névvel is hozzászól (Túlélő..., Különvélemény) egy másik blog cikkéhez, de mindezt úgy adja elő, mintha két különböző emberről lenne szó.

Túlélő ... 2017.07.30. 19:50:16

@Aldou Raine: Állítólag 9 szerkesztőjük van (de lehet, hogy ez csak egyetlen ember) és mind a 9 nickkel idejönnek majd védeni a "mundért"? Szép lesz. Négy film, amiről megírtuk az igazságot és bekattantak: aztabüdösistennyilát...húha..mostaztán.....ezthogymerték?
Hihetetlen.

Túlélő ... 2017.07.30. 19:50:52

Na mondom itt van még egy supernaturalos!

Panelmedve 2017.07.30. 19:53:30

@Creativ3Form: Már bocsánat, de én egy vagyok a 180 -ból és teljesen egyetértek Túlélő... posztjával. Bár nincs médiaszakos diplomám :) Neked igen?

Creativ3Form 2017.07.30. 19:54:08

@Túlélő ...: Ti ugyan ezt csináltátok...odahívtátok az összes "embereteket", mert egyedül te sem voltál képes megvédeni az igazadat. Plusz megint leírtad, hogy "megírtuk az igazságot", amivel újfent bizonyítottad, hogy a beképzeltségért neked se kell a szomszédba menned...hiszen a kritikusok többsége benézte azt a 4 filmet, bezzeg te...;-)

Creativ3Form 2017.07.30. 19:55:00

@Animus et spe: Nincs. És nem is lesz. De ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy mind a 32 ezer, mind a 180 like szép teljesítmény, de jobban belegondolva nem annyira, mint amennyire pl. Túlélő... gondolja.

Túlélő ... 2017.07.30. 19:57:11

@Creativ3Form: Üldözési mánia? Meg van látom. Embereim vannak? Ja, éN vagyok Don Corleone. :))) Te hozod ide a fél Supernatural szerkesztőségét, nem én. Amúgy szemantikából elégtelen vagy. Az, hogy a filmkritikusok többsége benézett 4 filmet, nem egyenlő azzal, hogy nem értenek a filmekhez. Én speciál műszaki vagyok. Ha elcseszek egy műszaki rajzot, attól még jó mérnök vagyok.

Panelmedve 2017.07.30. 19:59:21

@Creativ3Form: szerintem meg nem túl szimpatikus, amit itt műveltek a két másik kollégáddal együtt.

Panelmedve 2017.07.30. 19:59:55

@Creativ3Form: szerintem meg nem túl szimpatikus, amit itt műveltek a két másik kollégáddal együtt!

Nietzsche_ 2017.07.30. 20:01:25

@hakos05: tehát, ha más is írhat véleményt, akkor nem kéne folyton a "hozzáértéssel" jönni.

hakos05 2017.07.30. 20:03:00

@Aldou Raine: Hol írtam én, hogy ezek mind jó/nekem tetsző filmek? Azzal volt bajom, hogy nem volt épeszű érve, vagy ha volt észrevétele (La La Land- régi kor megidézése új köntösben), nem fogadta el azt, hogy másoknak ez a film pozitívuma.

hakos05 2017.07.30. 20:04:09

@Frank Leone 510: Hol jöttem én hozzáértéssel? Hol jöttem én, azzal, hogy mi a szakom, mennyi közöm van a filmekhez? A cikkíró húzta be egyből a féket, magát mentve azzal, hogy mennyire nem ért hozzá.

Creativ3Form 2017.07.30. 20:04:13

@Túlélő ...: Ez nem üldözési mánia, csupán leírtam, amit tapasztaltam. Plusz én nem hoztam senkit tekintve, hogy utoljára jöttem. Amúgy ja, abban igazad van, hogy az, hogy benézett valaki egy filmet (vagy akár négyet) még nem jelenti azt, hogy nem ért hozzá. A problémám nekem személy szerint az, hogy te dobálózol nagyképűséggel meg beképzeltséggel úgy, hogy kijelented, amit te írtál ebben a cikkben az tény és igazság (ezt bizonyítja a 180 is, amit annyira szeretsz felemlegetni), de bezzeg a kritikusok, akik imádják, viszont benézték. Lehet velem van a baj, de nálam ez is a nagyképűség és a beképzeltség egy formája/szintje.

Aldou Raine 2017.07.30. 20:04:45

@Animus et spe: képtelenek megemészteni, hogy akadt egy poszt, ami lehúzta a 4 "szent tehenüket" amit az egekbe magasztaltak korábbi írásaikban. Találva érezték magukat. Van ilyen. De még lesz is. Sok olyan túlértékelt film akad ezeken kívül is, ami valójában iszonyúan gyengére sikerült, csak a filmes blogok (legalábbis egy részük) bedőlt "nekik".

Creativ3Form 2017.07.30. 20:06:22

@Animus et spe: Lehet, de én pl. meg se szólaltam volna, ha nem látom, hogy olyan jelzőkkel dobálózik, ami már rég átlépett a személyeskedés határába, ráadásul ő ugyan úgy elköveti ezeknek a jelzőknek a sajátosságait...de érdekes módon az már nem zavarja, sőt.

Túlélő ... 2017.07.30. 20:07:12

@Creativ3Form: A kritikusok EGY RÉSZE nézte be igen. Ez beképzeltség? Ma is tanultam valamit :) Amúgy nem hoztál ide senkit? Mégis itt nyüzsög a fél Supernaturalmovies: hakos05, hannigabi, és te is. Vagy ez mind te vagy egyszemélyben?

hakos05 2017.07.30. 20:08:03

@Aldou Raine: és ti kik vagytok, akik nem dőltek be? bevettétek a piros pirulát?

Nietzsche__ 2017.07.30. 20:10:00

@Creativ3Form: én is lájkoltam, vagyis a 180 -ból egy like tutira az enyém. És jelentem: a Dunkirk kivételével én is szarnak tartom a posztban említett filmeket. Legalábbis túlértékelték mindet a különböző filmes oldalak, a Supernatural is.

Aldou Raine 2017.07.30. 20:11:34

@hakos05: A kékre gondoltam először, aztán a pirosat vettem be. Morpheus meg örült? Hogy ki vagyok? Dióssyné Brüll Adél :-) Miért érdekes? Te ki vagy?

Creativ3Form 2017.07.30. 20:15:22

@Túlélő ...: Nagyon cuki, hogy a saját tettedet (azaz, hogy két külön falhasználó névvel jöttél kommentelni egy cikk alá) próbálod most ellenem fordítani. :-) A "kritikusok akik imádják" egyenlő azzal, amire te azt mondod, hogy EGY RÉSZE. Szóval igen, róluk kijelenteni, hogy benézték, bezzeg te, nálam ez is egy szintje a nagyképűségnek. Amit én csinálok, pl. az is beleférhet ebbe. A nagyképűség elég sokrétű és szinte majdnem minden emberben megvan.

Túlélő ... 2017.07.30. 20:15:30

@Aldou Raine: Nincs dolguk a saját blogjukon? Pedig írhatnának már egy dicshimnuszt a Nyállandról vagy a Rendes fickókról. Hiánypótló lenne :)))))))))))

Túlélő ... 2017.07.30. 20:16:15

@Creativ3Form: Huszadszor írod le ezt a nagyképűség dumát. Komoly érveid nincsenek? Kifogytál?

Aldou Raine 2017.07.30. 20:18:24

@Iván Rábaszov: na ezt nem tudják megemészteni :)

Nietzsche__ 2017.07.30. 20:20:39

@Aldou Raine: Borzasztó, hogy egyesek képtelenek feldolgozni, ha a filmes szakma által zseniálisnak kikiáltott érinthetetlen filmekről egyszercsak valaki rosszat ír és kifejt egy ellentétes véleményt. Aztán ezt lájkoljuk és egyből az lesz, hogy nem értünk hozzá. Jó fejek.

Creativ3Form 2017.07.30. 20:22:25

@Túlélő ...: Mondod ezt te, aki a beképzeltséget és a 180-at írod le kb. minden második hsz-edben. ;-)

Nietzsche_ 2017.07.30. 20:24:34

@Iván Rábaszov: igen. Az a helyzet, hogy kábé minden területen ez van. Ha szembemégy a mainstream közvélekedéssel, akkor pária leszel. A filmeseknél is így megy. Éppen azért jó ez a poszt, mert megmutatja: igenis lehet ízekre szedni olyan filmeket is, melyeket korábban a mennybe menesztettek. Mondjuk le is támadták rendesen, láthatod. De jó volt nézni a vergődést így is.

Creativ3Form 2017.07.30. 20:25:53

@Iván Rábaszov: No offense, de ha te tényleg azt hiszed, hogy azért vagyunk zabosak, mert lehúztak 4 olyan filmet, amit mi szeretünk (bár én személy szerint a Rendes Fickóktól nem vagyok elájulva), akkor szerintem nincs miről beszélnünk...

Túlélő ... 2017.07.30. 20:26:18

@Creativ3Form: A 180 úgy jött elő, hogy okádékozni kezdtetek. Rávilágítottam, hogy akkor 180 -an vagyunk ilyen okádékok. Egyébként az utóbbi 10-15 hozzászólásomban már nem hoztam fel. Úgyhogy ez mellément. Most megint jössz a beképzeltségemmel? Uncsi.

Nietzsche__ 2017.07.30. 20:27:43

@Creativ3Form: hát szerintem sincs. Bőven bemutatkoztatok itt!

Creativ3Form 2017.07.30. 20:30:58

@Túlélő ...: Én nem jövök többet semmivel. Sajna ahogy a mi oldalunkon, úgy már itt is túlerőltettük ez a beszélgetést, komment háborúzást vagy mit. Ahogy korábban feltetted a kérdést (igaz nem nekem) van dolgunk a saját blogunkon is, így én részemről inkább azzal fogok foglalkozni a továbbiakban.

Nietzsche_ 2017.08.01. 12:24:19

Azért ezen poszt alapján felmerült bennem, hogy Kovács Gellért = Creativ3Form?

..
smokingbarrels.blog.hu/2017/07/31/birkakrol_gyokerekrol_es_tulertekeltsegrol
..

Túlélő ... 2017.08.01. 12:52:56

Hatalmas filmes "szekértő" és tekintély filmes dolgokban? Soha, a büdös életbe nem hallottam még a nevét:
www.facebook.com/filmszeresz/

Recensens 2017.08.01. 13:08:04

@Túlélő ...: hát én sem. Van egy blogja de ott 2015 óta nem írt egy karaktert sem. Ki ez az ürge egyáltalán? Kovács Gellért ...

Creativ3Form 2017.08.01. 14:21:13

@Frank Leone 510: Fölé-mellé. :-) Ezt a posztját olvastam (illetve láttam), de előtte én se hallottam róla.

Túlélő ... 2017.08.01. 14:26:54

@Creativ3Form: Válaszoltunk neki: kulonvelemenyunk.blog.hu/2017/08/01/filmekrol_csak_jot_vagy_semmit_csokoltatjuk_kovacs_gellertet
Békét ajánlok amúgy. Egyezzünk ki a legutóbbi posztunk elveiben, ha egyetértesz velük. :) Mit gondolsz?

Suksori 2017.08.02. 00:20:32

a 4 leginkább túlértékelt film az elmúlt két évből

1. mad max fury road
2. son of saul
3.brooklyn
4. carol
(a the assassin-t nem láttam még sajnos)

forrás

www.bbc.com/culture/story/20160819-the-21st-centurys-100-greatest-films

Túlélő ... 2017.08.02. 00:32:34

@Suksori: egyébként ja. A Carol és a Saul fia pontosan ide tartozik. A Brooklynt nem láttam. Egyetértünk.

Bergyilkos Bohoc 2017.08.08. 12:46:33

Ezekből a Mad Max 4-et és a Nice Guyst láttam. Az utóbbira nem nagyon emlékszem, csak annyira, hogy kellemes limonádénak tűnt, ellenben a Mad Max 4-en baromi jól szórakoztam, ám az utóbbi években szemmel láthatóan nőtt azon sznob műértők száma, akik csak földhözragadt módon képesek szemlélni egy alkotást és szerintük egy film kapásból szar, ha abban olyan dolgok szereplenek, amelyek nem felelnek meg a világunkban létező fizikai vagy biológiai valóságának.
Szerintem meg már régen rossz, ha valaki nem hajlandó elfogadni egy kvázi sci-fiben vagy alternatív valóságban az abban felállított szabályokat és az e világi realitást keresi. Ráadásul olyan dolgokba köt bele, ami a történet menetét, a fő csapásirányt nem befolyásolja, csak úgymond "hangulati elem".
Ennyi erővel a legtöbb sci-fi, fantasy stb. kukába való, mert milyen hülyeség már, hogy a fénykard fénye csak 1 méter hosszú, holott tudjuk, hogy a fény a végtelenségig terjed.
Nyilván nem kell minden elfogadni, de igenis egy filmbe bármit bele lehet tenni, pusztán képesnek kell lenni érzékelni, hogy az adott világ keretein belül mi baromság és mi nem.

Suksori 2017.08.09. 12:51:49

@Bergyilkos Bohoc:

ám az utóbbi években szemmel láthatóan nőtt azon sznob műértők száma"

én nem látom. te hol?

Suksori 2017.08.09. 12:57:50

az első 15 angol nyelvű film a bbc-listáról

25. ​Memento (Christopher Nolan, 2000)
24. The Master (Paul Thomas Anderson, 2012)
22. Lost in Translation (Sofia Coppola, 2003)
21. The Grand Budapest Hotel (Wes Anderson, 2014)
20. Synecdoche, New York (Charlie Kaufman, 2008)
19. Mad Max: Fury Road (George Miller, 2015)
13. Children of Men (Alfonso Cuarón, 2006)
12. Zodiac (David Fincher, 2007)
11. Inside Llewyn Davis (Joel and Ethan Coen, 2013)
10. No Country for Old Men (Joel and Ethan Coen, 2007)
7. The Tree of Life (Terrence Malick, 2011)
6. Eternal Sunshine of the Spotless Mind (Michel Gondry, 2004)
5. Boyhood (Richard Linklater, 2014)
3. There Will Be Blood (Paul Thomas Anderson, 2007)
1. Mulholland Drive (David Lynch, 2001)

elég kevés a keményen realista dráma

de a nem angol nyelvűek közül is az első tízben több van ami nem rögrealista, csak pár példa

18. The White Ribbon (Michael Haneke, 2009)
17. Pan's Labyrinth (Guillermo Del Toro, 2006)
16. Holy Motors (Leos Carax, 2012)
4. Spirited Away (Hayao Miyazaki, 2001)

Bergyilkos Bohoc 2017.08.09. 13:22:01

@Suksori: Te nem látod, én meg így látom. A környezetemben lévő emberekről beszélek (ismerősök, blogok, vlogok stb.). Ezekről nincs nyilvános listám, pusztán a véleményem.
Egyébként nem azon volt a hangsúly, hogy a jelenség mennyire gyakori, hanem azon a korlátolt nézőponton, amikor valaki képtelen elszakadni a valóságtól, és nem hajlandó befogadni azt, amit nem egyeztethető össze a természettudományos ismereteivel.

Morpheus. 2017.09.25. 08:03:19

Aki nem ismeri el, hogy van túlértékeltség a filmek világában, az a negatív kritika létjogosultságát is tagadja. Ez pedig a szellemi szürkületet jelenti minden területen.

Solo_ 2017.11.04. 12:52:03

Einverstanden.
Mindegyikkel egyetértek. Túlhájpolt filmek.

Recensor 2018.01.06. 00:30:10

Végre egy egyenes, józan poszt, objektiv vélemény!

Editor_ 2018.03.15. 17:37:48

Azok, akik nem ismerik el, hogy vannak túlértékelt filmek, nem is képesek önálló véleményt megfogalmazni. A kritikai érzék pedig igenis fontos dolog. A posztban említett filmek valóban erősen túlértékeltek.
süti beállítások módosítása