Különvélemény

Most akkor kell kerítés a migránsok ellen, vagy nem?

2017. július 24. - Túlélő ...

Jó kérdés és sokakat is foglalkoztat. A kormányoldal egyértelműen hasznosnak tartja (ők építették), az ellenzék megosztott az ügyben (hallani tőlük ezt is, azt is), az emberek többsége meg ki tudja mit gondol. (Ennek kiderítésére nem tartom éppen hiteles eszköznek a nemzeti konzultációt.) Mindenesetre a kerítés kapcsán három álláspontot hallani többnyire: az első maradéktalanul híve a kerítésnek, sőt még erősítgetné, bővítgetné, hosszabbítgatná is, az őrző személyzet gyarapításával, (fellépési jogkörük kiterjesztésével). A második álláspont nem hisz benne, de mivel jobbat nem tud, így elfogadja (eltűri) létét, a harmadik álláspont meg azonnal eltávolítaná.

kerites.jpg

Ha mindhárom véleményt megrágjuk és kicsit figyelemmel kísérjük a világban zajló folyamatokat is, akkor be kell látnunk valamit: a kerítésre óriási szükség van. Indoklás? Nézzük sorban.

Először is a kerítés már bizonyított: ezrével akadályozta meg az illegális határátlépéseket olyan esetekben, amikor az "érkezők" biztosan nem politikai üldöztetés vagy háború elől jöttek Európába - menekültként - hiszen "származási" országuk harc és háború mentes övezet volt.

Másodszor visszatekintve megállapítható: a 2014 -ben kezdődő világméretű migráció egyáltalán nem átmeneti jelenség, sőt gyakorlatilag nem látni, hogy meddig fog még elhúzódni. Ha pedig ez a helyzet, akkor mindenképpen szükséges tartósabb, erőteljesebb eszközökkel is felkészülni az esetleges intenzívebbé válásra (a még nagyobb arányú "népvándorlásra"). Ez a bizonyos tartósabb és erőteljesebb eszköz pedig mai tudásunk szerint csakis a kerítés lehet (amíg valaki nem talál ki jobbat).

Harmadszor: minden jel arra mutat, hogy az első, politikai (háborús) okokból kezdődő migrációt (menekülést) felváltotta a megélhetési migráció, amit előre tekintve hamarosan követni fog a klíma-migráció is. Hogy ez mit jelent? Azt, hogy bizonyos térségekben - például a Közel-Keleten, Indiában és Afrikában - olyan klíma-folyamatok zajlanak, melyek hamarosan élhetetlenné teszik az említett térségeket. Nő a hőmérséklet, egyre szélsőségesebb időjárási anomáliák jelennek meg, egyre nagyobb az ivóvíz hiány, egyre durvább a túlnépesedés, egyre nagyobb az elsivatagosodás (a talaj erózió), egyre kevesebb a termőterület és egyre egészségtelenebbé válnak az életkörülmények. Ez pedig szinte biztosra vehető módon növelni fogja az Európába vándorlás volumenét.

Végül negyedszer: a terrorizmus veszélye sajnos globális problémává nőtte ki magát és sem az ENSZ Bt, sem a G20 országok, sem az EU nem találja az igazi ellenszerét. Nem bizonyítható, hogy direkt összefüggés volna a migráció és a terrorizmus között, de ezt cáfolni sem tudja senki. És az is tény, hogy nagy számú, ismeretlen kilétű tömeg hazánkba érkezése kockázatokat rejt magában, márpedig minden ilyesmi kerülendő, ha az életünkről és családjaink biztonságáról van szó.

Nem gondolom, hogy az öreg Soros Györgynek köze lenne a migrációhoz (nem hiszem, hogy 20 dollárosokat nyomna a szírek, etiópok kezébe, csak hogy Európába induljanak) és azt sem hiszem, hogy a migránsok elvennék a munkahelyeinket. Viszont igenis hiszek az EU -val való együttműködésben és ebben a nyavalyás kerítésben is. A helyes út valahol a nyugati nyitás és a kerítés közt vezet előre (és nem pedig visszafelé).  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kulonvelemenyunk.blog.hu/api/trackback/id/tr5112685355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CM2131 2017.07.25. 09:37:28

Nagyjából egyetértek, csak egy gondolat a "azt sem hiszem, hogy a migránsok elvennék a munkahelyeinket"-hez. Ilyenkor miért nem lehet európai léptékben gondolkodni? Igenis elveszik, akkor is ha Németországba vagy bármely más európai országba mennek, hiszen az uniónak az egyik lényege az unión belüli szabad munkavállalás lehetősége, és ha a munkaerőpiac olcsó migránsokkal lesz feltöltve, akkor igenis a mi lehetőségeink is korlátozódnak.
Arról nem is beszélve, hogy hosszú távon nem az a célunk hogy a nyugat-európai bérek legyenek lenyomva a mi szintünkre, hanem mi szeretnénk felzárkózni hozzájuk. És akkor el is érkeztünk oda, hogy az első verzió kiknek is lenne az érdeke?

Anna King 2017.07.25. 09:46:02

Es ki akar tanulatlan szinesboru hordak kozott elni...

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 09:57:23

Teljesen egyetértek, azzal a meglátással hogy a kerítésre védekezésre iszonyatosan nagy szükség van.

De a legjobb az lenne ha nem lenne kerítés.
Ez az állapot pedig akkor áll elő, ha az EU végre egységesen megvédi a saját határait.

Ám amíg az olaszok, franciák, osztrákok Soros kottájából játszanak, és számolataln engedik az EU-ba a migránsokat más útvonalakon (pl Olasz partokon), addig csak az ország biztonságát lehet szavatolni, de az EU elbukik.

chrisred 2017.07.25. 10:05:16

A kerítés szükséges, már akkor szükséges lett volna, amikor az Európába irányuló kábítószer fő szállítási útvonala ezen a részen haladt át. Mondhatnám a délszláv háborút is, de szerencsére semmi gondunk nem lett abból, hogy a határaink lényegében nyitva álltak Seselj vajda különítményei előtt.
Hasznos meg akkor lenne, ha Európa délkeleti kapujához méltó idegenrendészeti infrastruktúra része lenne, és nem csak az lenne a funkciója, hogy másfelé terelje a hívatlan vendégeket.

chrisred 2017.07.25. 10:11:10

@CM2131: A dolgot másik irányból szemlélve nekünk (mármint a magyar polgároknak, nem az államnak) az lenne az érdekünk, hogy a nyugat-európai országok a társadalmi-demográfiai problémáikat ne a szakképzett magyar munkaerő elszívásával kezeljék. Mert ezzel végülis nem megoldják a problémát, hanem áttelepítik hozzánk.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.25. 10:14:16

"Nem bizonyítható, hogy direkt összefüggés volna a migráció és a terrorizmus között, de ezt cáfolni sem tudja senki. "

Már hogyne lenne bizonyítható. Második-harmadik generációs migránsok éppúgy elkövettek terrorcselekményeket, mint friss bevándorlók. Ebből az következik, hogy nem szabad beengedni őket, mert lehet, hogy csak a második vagy a harmadik generáció fanatizálódik, de az még nagyobb veszély, mert akkorra már csökken a velük szembeni óvatosság.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 10:22:01

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Nem véletlen az se, hogy a franciáknál, meg a németeknél történik a legtöbb terror támadás.
A másod harmad generáció, és a muszlim közösség segítsége nélkül nem sikerülhettek volna ezek a merényletek ilyen sikeresen, jóval hamarabb lekapcsolták volna őket.

szdan 2017.07.25. 10:34:15

Nem kerítésre lenne szükség hanem taposóaknákra, és katonai sorfalra, éles fegyverrel, lőszerrel, és amint egy muszlim tetü kitolja a képét a bozótból, ott lőni agyon az összeset! Egyedül ez lesz képes megállítani az inváziót!
Sajnos ennek hiányában, mint "politikailag korrekt" megoldás, a kerítéssel kell beérni...
sosros meg nem 20 dollárposokat hanem több ezer dollárokat nyom a tetvek zsebébe, hogy jöjjenek és hangosan ájvélkodjanak, hogy márpedig nekik joguk van akárhova menni/lenni/akárkit dugni, robbantani, stb... mit gondolunk a földközi tenger embercsempész civiljeit ki finanszírozza? olyan nagyobb "civil" szervezetek akiket pedig soros töm ki pénzzel. Ugyanazok a szervezetek akik hátizsákokat, térképet, és "útmutató európához" kiskönyveket osztogatnak - ez utóbbiban elmagyarázva hogyan kell kerítést átvágni, kiskorúnak, szírnek, terhes nőnek, stb hazudni magát, törvényt kijátszva országokon átszökni... Ez nem fikció, ilyenekből tucatjával találtak eldobálva szerte a zöldhatáron.

Brix 2017.07.25. 10:37:25

Szerintem a helyes út a teljes bezàrkózàs lenne, ahogy ez màr jól működik az Ausztràloknál. Màs út nincs, hiszen Európa nem tudja felvenni az ide törekvő embermilliókat. Nigéria, Bangladesh,Pakisztàn 200 milliós orszàgok...Afrikàban 5 milliàrd ember fog élni 2100-ra, jelen demogràfiai folyamatok szerint....Brutàlisan hangzik, de vissza kell verni mindenkit, erő erejével, amíg nem késő...Ha Izrael egyedül elbír az egész arab vilàggal, Európànak is sikerülni fog! Egyedül a farizeus , önsorsrontó politika a korlàt! Első lépésben le kell zàrni a Földközi- tengert es Afrikàban menekülttàborokat létrehozni

chrisred 2017.07.25. 10:50:18

@Brix: Bizony, az ausztrál őslakosok eredményesen védekeztek a más kontinensről érkező bevándorlókkal szemben.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.25. 10:56:55

@chrisred:

Abszolút igazad van. Sőt az indiánok sem tudták megállítani a migrációt, ezért most rezervátumokban élnek.

Így aztán nekünk okosabbnak kell lennünk, tanulnunk kell a példájukból. Nehogy 100 év múlva mi is rezervátumokban éljünk, nehogy túlszaporodjanak bennünket a más kontinensről bevándoroltak.

chrisred 2017.07.25. 11:09:37

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Így van. A történelem tanulsága, hogy az állapotát konzerváló, technológiailag lemaradott társadalmak az áldozataivá válnak az innovatív, dinamikus kultúráknak. Ezért Magyarország létérdeke, hogy ne visszafelé haladjon az időben, hanem a polgárainak minden esélyt megkapjanak, hogy a lehető legtöbben a lehető legszínvonalasabb oktatásban részesüljenek, a lehető legjobb egészségügyi ellátást kapják, és hogy születési helyzetétől függetlenül esélyt kapjanak arra, hogy a tehetségüket, képességeiket kibontakoztathassák.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 11:30:42

@chrisred:

Az indiánok nem ott bukták el, hogy nem jártak iskolába, vagy nem volt kórház, hanem hogy beengedték a hofoglalókat a területükre.

A relatív műveletlenségük és tudatlanságuk csak arra volt indok, hogy állatokként bánjanak velük.
A területet mindenképp elbukták amikor beengedték a gyarmatosítókat.

Brix 2017.07.25. 11:35:26

Európa el fogja kerülni az indiànok sorsàt, mivel itt 105 körüli az àtlagos IQ , Afrikàban olyan 70 körüli....Itt csak a liberàlmarxizmussal kellene leszàmolni, néhàny hónap alatt megoldható lenne az egész migrànsvàlsàg...

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 11:45:56

@Brix:

Az IQ csak akkor számít, ha csatamezőn hadi stratégiák döntenek.

Ha a nyílt utcai mészárlás, akkor a negatív IQ előny.

De egyetértek. A határokat le kell zárni, ez az egyetlen megoldás.

seol 2017.07.25. 11:53:43

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Úgy látszik, ez így megy, a migránsok robbantgatnak, a keresztények népirtanak és ezreket lőnek árokba, az olaszok és az írek meg maffiát csinálnak és ennek kapcsán ölnek meg sok embert (plusz persze tudjuk, hogy robbantgatnak is, de arról mintha kezdenének leszokni). Na, ilyeneket biztos ne engedjünk sehonnan sehova. Amerika is hogy megjárta, hogy beengedte az európaiakat. Sokuk még 5 generáció után is bűnöző.

seol 2017.07.25. 11:55:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Lehet, hogy kommentelgetés helyett szaporodni kellene akkor, nem?

SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2017.07.25. 11:55:45

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az indiánokat a mostani helyzethez hasonlítani óriási ferdítés, az indiánok technikai és gazdasági színvonala fasorban sem volt Európához képest. Azért sem egyforma a helyzet, mert a hódítók úgymond állami támogatással működtek, ennek megfelelő koordinációval és felszereléssel. Ráadásul magukkal vittek egy csomó halálos járványt, amik még a háborúknál is hatékonyabban tizedelték meg az őslakosokat.

seol 2017.07.25. 11:56:58

@chrisred:

Érzem, ebben az irányban fog haladni Magyarország. Amint sikerült a szíriuszi rókabékák fenyegető invázióját legyőzni! Addig sajnos kell a feudálkommunizmus.

chrisred 2017.07.25. 12:13:46

@Ballib cenzúrázók réme 25: Ugyanarról beszélünk, csak nálad egyfajta emberi hibaként jelentkezik, ami az én olvasatomban a technikai-kulturális lemaradottság eredménye: ha megtehették volna, hogy Tomahawk rakétákkal (stílszerűen) viszonozzák Cortez ágyúinak tüzét, vajmi keveset számított volna az emberi tényező.

zokogjatok 2017.07.25. 12:18:04

"Nem gondolom, hogy az öreg Soros Györgynek köze lenne a migrációhoz (nem hiszem, hogy 20 dollárosokat nyomna a szírek, etiópok kezébe, csak hogy Európába induljanak)"

Baszki de hát saját maga írja!

www.georgesoros.com/essays/why-im-investing-500-million-in-migrants/

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.25. 12:21:35

@chrisred:

Egyetértek, ennél én sem tudtam volna jobban megfogalmazni.

Hozzáteszem, hogy elsősorban a műszaki és természettudományok oktatásának fejlesztésére és bővítésére van szükség, mert az ország társadalmi haladását is a gazdaság fejlődése húzza maga után: szegény országban a kultúra és a művészet is csak vegetál.

Amúgy is, bölcsészből már így is túltermelés van, filozófusnak pl. bőven elég TGM. :)

Véget kell vetni a stadionépítéseknek, a lopásnak és a pazarlásnak, párttól és ideológiától függetlenül.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.25. 12:23:26

@Brix:

"Európa el fogja kerülni az indiànok sorsàt, mivel itt 105 körüli az àtlagos IQ , Afrikàban olyan 70 körüli"

Ez nem garancia a vereség elkerülésére. Sok lúd disznót győz, avagy nem szükséges háborúzni, ha túl is lehet szaporodni a meghódítandó népet.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.25. 12:25:02

@seol:

"Lehet, hogy kommentelgetés helyett szaporodni kellene akkor, nem?"

Így igaz, ezért ezentúl ne húzd fel a kotont, amikor az anyáddal szexelsz.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.25. 12:37:55

@SomiTomi:

"Az indiánokat a mostani helyzethez hasonlítani óriási ferdítés, az indiánok technikai és gazdasági színvonala fasorban sem volt Európához képest."

Vajon a tanulatlan, képzetlen, nem kis részt analfabéta betolakodók akármilyen színvonala hol van Európához képest?

Gondolj bele, mekkora induló hátrány már maga a vallásuk is, amely tiltja a nőknek a tanulást. Mekkora pazarlása a szellemi erőforrásoknak, hogy a lakosság felét kizárják a képzésből! Mi nem kis részt azért is vagyunk ott, ahol, mert a nők tanulhatnak. Az egyetemeken ma már a műszaki képzéseknél is hovatovább többségbe kerülnek a nők.

"Azért sem egyforma a helyzet, mert a hódítók úgymond állami támogatással működtek, ennek megfelelő koordinációval és felszereléssel."

Ezt bőven, sőt több mint ellensúlyozza az a tény, hogy az EU a legkisebb ellenállás nélkül beengedi a hódítókat, sőt még meghívót is küld nekik. Nem kell nekik fegyver,
mert minden fegyvernél hatékonyabb az EU vezetőinek idiotizmusa.

"Ráadásul magukkal vittek egy csomó halálos járványt, amik még a háborúknál is hatékonyabban tizedelték meg az őslakosokat."

Cserében ma ingyenes orvosi ellátásban részesülnek a hódítók, akik amúgy soha egy fillért nem fizettek és fizetnek be a betegkasszákba, mert egyebek mellett képzetlenségük miatt sem dolgoznak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.25. 12:45:13

@zokogjatok:

"Although my main concern is to help migrants and refugees arriving in Europe, I will be looking for good investment ideas that will benefit migrants all over the world."

Bár Soros itt csúsztat egy kicsit, úgy kellett volna írnia, hogy:

"Although my main concern is to help migrants and refugees arrive in Europe..."

Mert hiszen ezt teszi: nem az ideérkezőknek segít (ez az idézett eredeti mondat jelentése), hanem segít nekik ideérkezni (ahogy én mnódosítottam a mondatát, hogy tükrözze a tényleges tevékenységét).

jolaca 2017.07.25. 13:21:32

Ahogy a dolgok haladnak, a kerítés teljes kiépítése lehet a cél. Ha már körbeér, hermetikusan le lehet zárni: se ki, se be. Dupla haszon, történelmi példák igazolják hatékonyságát. Kis termetű vezetők kimondottan jól érezték magukat a védelmében. Életük végéig...

chrisred 2017.07.25. 14:17:48

@zokogjatok: Belenéztem a sátán szövegébe, de nekem az jön le, hogy az európai gazdaságba invesztálna 500 milliót, részben a menekülteket ellátó intézményrendszerbe, részben a menekültek és migránsok által Európában indított vállalkozásokba. Ez majdnem olyan, mintha azt mondaná, hogy vásárol félmilliárd dollárért letelepedési kötvényt, azzal a különbséggel, hogy a kötvényt vissza kell fizetni kamattal együtt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.25. 16:21:39

@chrisred:

"részben a menekülteket ellátó intézményrendszerbe, részben a menekültek és migránsok által Európában indított vállalkozásokba."

Mindkettővel bátorítja a többieket is a bevándorlásra Európába.

Nem mellesleg keres is az üzleten, ami azt jelenti, hogy érdeke fenntartani a bevándorlást.

Fortress 2017.07.28. 18:10:37

Szükséges a kerítés mert a migrációs válság is tart és egyelőre senki nem tud jobb megoldást.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.28. 18:19:08

@Fortress:

Már hogyne tudna. Az EU úgy szándékszik megszüntetni az illegális bevándorlást, hogy legálissá teszi. A ballibák pedig itthon úgy vélik, hogy nem kell e kerítés, mert szeretnének minél több bevándorlót Magyarországon látni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.28. 18:37:19

@Fortress:

Európában még több ilyenre van szükség, Welcome, refugees, avagy Es lebe die Willlkommenskultur!

index.hu/kulfold/2017/07/28/keses_tamadas_egy_hamburgi_szupermarketben_legalabb_egy_halott/

De szerencsére nagyon bekeményítenek a németek:

"elrendelhető a külföldiek kitoloncolási őrizetbe vétele és kitoloncolása, ha miattuk tényeken alapuló prognózis alapján az ország biztonságát fenyegető súlyos veszély, vagy terrorcselekmény elhárítására lehet szükség. "

index.hu/kulfold/2017/07/27/nemetorszag_alkotmanybirosag_kitoloncolas_terror/

Persze van egy jó nagy csavar az ügyben, ami miatt az egész nem több, mint pofon a szarnak, egy algériai személy kapcsán ezt írják:

"a német hatóságoknak a kitoloncolás előtt be kell szerezniük az algériai szervek kötelező érvényű állásfoglalását arról, hogy az illetőt hazájában méltányos, erőszakmentes elbánásban részesítik."

Vagyis csak akkor toloncolható ki a terrorgyanús személy, ha annak eredeti hazája megígéri, hogy simogatni és pátyolgatni fogja őt.

Így aztán Nopassport born on January 1st Ahmedet eleve nem lehet kitoloncolni, hiszen azt sem lehet tudni, meyik országból jött, így a pátyolgatás-ígéret sem szerezhető be.

Szerintem most nagyon be vannak szarva a németországi iszlám terroristák.
süti beállítások módosítása