Napjaink társadalma egyre inkább az utálatra, gyűlöletre és a negatív érzésekre épül. Hétköznapjainkban sokan utáljuk a munkánkat, a főnökünket, a kollégáinkat és a milliónyi kompromisszumot, amire rákényszerülünk. Utáljuk azt az idiótát, aki elénk vág a keresztutcából (munkába menet), utáljuk a tanárt, aki igazságtalan a gyerekünkkel, utáljuk a kelletlen boltost, aki tojik a fejünkre ahelyett, hogy kiszolgálna bennünket, utáljuk a szomszédot (vagy annak a szomszédját), aki hétköznap éjjel is bömbölteti a TV –jét, a mestert, aki jó megvág bennünket, amikor kihívjuk valamit megjavítani, a tüntetőket, akik akadályoznak bennünket a közlekedésben, a bicajosokat, akik elállják az utat, a másik autó tulajdonosát, aki úgy parkol, hogy mi már ne férjünk el … és utáljuk azokat, akik gyűlöletére a kormány kér bennünket; ... hiszen azt mondják nekünk, hogy:
- - ellenségeink a liberálisok
- - ellenségeink a szocik
- -ellenségeink a migránsok
- - ellenségeink az ellenzéki pártok
- - ellenségeink a civilek
- - ellenségeink az amerikai demokraták
- - ellenségeink a muszlimok, buddhisták, ateisták, pirézek
- - ellenségeink Soros György emberei
- - ellenségeink a brüsszeli vezetők
- - ellenségeink a zsidó nagytőkések
- - ellenségeink a nemzetközi pénzvilág tagjai
- - ellenségeink a szlovákok és románok (szinte minden szomszédunk)
- - ellenségeink az EU baloldali és liberális képviselői
- - ellenségeink a munkakerülők és segélyekre szorulók
- - ellenségeink a tiltakozó tanárok
- - ellenségeink az aláírás gyűjtők, népszavazást akarók
- - ellenségeink a másként gondolkodók
- - ellenségünk a transparency international
- - ellenségünk minden honlap, blog és portál, amely kritizál
Ellenséggé és utálat tárgyává válik lassan minden más ember, mintha a mai Magyarország lassan a mizantrópok földjévé válna. Közben meg „divatos” a keresztényi, konzervatív, hagyománytisztelő értékrend, megbocsátással, szeretettel, felebaráti érzésekkel. Csak én látok itt némi ellentmondást? Vagy valóban ambivalens világban élünk? Jó ez így vajon? Nem mennénk többre inkább a megértéssel, elfogadással, józansággal, türelemmel és tárgyilagossággal? Politikai oldaltól függetlenül.
A statisztikák szerint Magyarországon a legtöbb az öngyilkos, a rákos, a depressziós és az alkoholista. Lehetséges, hogy létezik összefüggés életmódunk, folytonos gyűlölködésünk és a rengeteg negatív jelenség között? Vagy normális, hogy mi vagyunk a világ legpesszimistább nemzete? A daganatos betegségek, a depresszió, az alkoholizmus és a pesszimizmus valahol egy tőről fakadnak. Mind a folytonos gyűlölködés a harag, az utálat és a szorongás következményei. Szakemberek, orvosok, pszichológusok szerint is.
Egy biztos: ha nem csak túlélni akarjuk saját korunkat, hanem boldogok is szeretnénk lenni, akkor változtatnunk kell(ene), ... a szokásaink dacára, a hétköznapi frusztrációink dacára és a kormányzati felszólítások dacára. Önmagunkért, életünkért, jövőnkért! Ez az én ellenvéleményem arról, amit magam körül látok a mai Magyarországon.