Ha van olyasmi, ami csakis saját belső ügyünk, és amivel senkinek sem árthatunk, akkor az a hit. Lehet sokféle megnyilvánulása: hit Istenben, hit önmagunkban, hit egyéb felsőbb erőben, hit Buddhában, hit a transzcendens erőkben, … hit bármiben. A lényeg a megnyugvás, a kiegyensúlyozottság, egy másik erő (felsőbb hatalom) elfogadása, önzetlen tisztelete, szabályainak betartása, lényének szeretete, mely visszacsatolva jobb és lélekben erősebb emberré tehet bennünket.
A vallásos emberek – ha őszintén és belülről jön meggyőződésük – harmonikusabb életre képesek, csakúgy mint azok, akik hinni tudnak bármiben is. Ugyanakkor ott vannak az ateisták, nihilisták és humanisták, akik bizony másik úton járnak. Az ateisták éppen Isten tagadásában „hisznek”, a humanisták a kézzel fogható tudományban és az emberi tudás, logika, kézzelfoghatóság erejében hisznek, a nihilisták viszont az égvilágon semmiben sem. Ők a kakukktojások ebben a sorban.
A nihilizmus „atyja” Friedrich Nietzsche (1844-1900) sokoldalú, művelt, kivételesen tehetséges, ugyanakkor boldogtalan ember volt. Szembeszállt a vallással, a konvenciókkal, a hagyományos értékekkel és mindennel, ami a hithez kötődik. Szomorúan, hosszan betegeskedve, magányosan, édesanyja ápolására szorulva halt meg. Talán kicsit példája is mutatja: a nihilizmus sok mindent adhat, de kiegyensúlyozott boldog életet aligha.
Friedrich Nietzsche
Ugyanakkor nagyon sokat félreértik a nihilizmus lényegét (különösen a politikai ideológiák jobboldali - konzervatív felfogású irányzataiban). Valamiféle Isten-gyűlölő, a valódi értékekből, a tiszteletből, az erkölcsből és a vallásból gúnyt űző, torz felfogásrendszernek gondolják, mely csakis a becstelen, semmirekellő emberek sajátja lehet. Tévednek. A nihilisták valóban elvetnek sok olyasmit, ami másoknak a legfőbb értékeket jelenti, ugyanakkor mégis csak hisznek valamiben: a kételkedés és "kétségbevonás" szabadságában. Ezek pedig fontos dolgok különösen mai világunkban, ahol a megtévesztés, képmutatás és a manipulálás ezernyi formában ömlik ránk a média, a politika, és például az üzleti élet színterein. Ha másért nem is, a kétkedés szokásának "érvényben tartásáért" igenis létjogosultsága van még ennek a depressziós, negatív irányzatnak is korunk színes filozófiai palettáján.
Dubitando ad veritatem pervenimus
... mondták a rómaiak már kétezer évvel Nietzsche előtt. (Kételkedve jutunk el az igazságra.) Zárásul én mégis azt a különvéleményt fogalmaznám meg, hogy amire ma szükségünk van - például itt, Magyarországon - az a pozitív gondolkodás, a bizalom, a megértés, a hit (legyen annak tárgya bármi is) és a szeretet érzése. Bármennyire is nagy szavaknak tűnnek és bármennyire is nehéz is gyakorolni mindezeket.